Boldogságot hozott az ónosesőt hozó vasárnap!
2008 január 7. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Ma már egy parányi kétségem sincs affelől, hogy vissza kell mennünk Kínába.
Nem mondom, hogy ez túl nagy örömömre szolgál, de a cél szentesíti az eszközt.
Nagyon kritikus szemmel nézem Dórika fejlődését, és mivel nagyon maximalista vagyok, így néha elkeseredem, ha valami nem olyan tempóban alakul, ahogy szeretném. De egy-egy ilyen momentum, mint ami tegnap is ért, az szárnyakat ad, és új szinekben tűnteti fel “silány” életem. Annyi minden történt az elmúlt napokban, hogy muszáj vissza mennem az időben. 2.-án dolgoztam egésznap, nem volt túl zűrös nap, de a 12óra már nem nekem való, hazaértem szokás szerint még a Barátok közt-öt se tudtam végig nézni, már hullafáradtan ragadtak le szemeim. Éjfél előtt pár perccel csengett a telefon, tudtam ez csak a kislányom lehet aki a 38.hetes terhes. Igen, így volt, na fáradtság ihaj, már sehol se volt, szülünk! Tőlünk 30 kilométerre vajúdik a kislányom, aki a legidősebb a 8 gyerek közül. Na megvárom mig a kórházba érnek, majd megtudom, hogy még nincs esély rá, hogy gyorsan nagymamává váljak, abban maradunk, hogy reggel beszélünk. Ekkor Gabikám szerint elég erős, a szülésznő szerint, még ez semmi fájások vannak. Gyorsan készülök, egy kis friss madártej, és jön a telefon : készülj 1 óra múlva burokrepesztés, és akkor indulás anya, irány a szülőszoba! Rohanok, és bizony erős fájások, majd már a finis és szülünk, Gabi szoritja a kezem azt hiszem eltöri az ujjam, Ati a vejem a másik oldalán Gabinak, és ime jön a baba , Bálintka megszületett. Aztán az öröm! Mivel a kicsi a vártnál 2 héttel korábban érkezett, kissé felborult az amúgy is beprogramozott életem. 7.-étől, azaz mától vagyok szabin, és terveim szerint gőzerővel kellene készülnöm Dórika jótékonysági koncertjére, ezerrel készülnöm kellene, de most nem megy, vissza kell adnom a müszakot, melyet a szülés miatt elcseréltem, majd másnap amúgy is bennt lennék, így aztán pénteken főzők a kismamámnak friss ebédet, viszem Szőnybe, aztán szombat,vasárnap egésznap dolgozom. És ime itt a hétfő! Jönnek haza, korán kelek és irány az otthonuk , majd újra főzök hisz ma már itthon esznek. Most tartunk a jelen pillanatnál. Tegnap egésznap rettegtem, hogy érek haza a munkahelyemről, úgyanis az ónoseső azonnal ráfagyott az útra, és sorra jöttek a telefonok, hogy nem tudnak jönni látogatni. Cseng a telefonom, a Dórikám Tanítónénije a vonalban, beszélgetünk annyira vágytam már rá hogy pártatlan véleményt halljak róla, nagyon keveset van módunk értekezni, hogy a Máltai Szeretet Szolgálattal jár a kicsi iskolában, így alig van kontaktus köztünk az iskolával. Szóval szó szót követ, és elhangzik minden anya számára lelket melengető mondat, mondatok, hogy két gyermeknek járnak csodájára az iskolában, és az egyik az én kislányom! Hát mit ne mondjak, olyan szintű erőt adott, hogy ezt nem tudja elképzelni aki nincs benne. Ilyen pozítiv dolgokban ritkán részesül aki nem egészséges. Nagyon boldog vagyok tőle. Annyit küszködünk Dórival, Dzsinikém a nővére van leginkább segítségemre, Neki akkor is van ideje a kicsire, ha behavazza a tanulnivalója. Ő azért küzd a saját tananyagával, mert meg van róla győződve, hogy ügyvédként igazságot tud majd szolgáltatni a testvére javára, hát bizony kb 8-9 év múlva. Jogi karra vágyik, én ennek örülök, nem hozom vissza a földre az álmait, Dóri életét tönkretévő orvost védi az állam, és Ő még nem tudja, hogy nincs igazság, féltem Őt a korrupciótól fertőzőtt világban épített álmaitól. Okos, törekvő és rendkivül tiszta lelkű, remélem mint idáig is lesz rá módom hogy segítsem a világ dolgainak útvesztőiben. Most 2 hétig nem dolgozom, remélem a könyvemben is nagy mértékben haladok, nem sok hiányzik, csak az erőm véges, vagy legalább 48 órát tarthatna a nap. Tehát gőz erővel kell újra gyűjtenünk, mert még egy kezelés és biztos az élhetőbb élet. Istenem segíts! Légy még mindig velünk, Dóri nagyon sokat emlegeti Kínát, annyira müködnek nála az ösztönök, érzi, hogy jó Neki és boldog mikor kupakot kap, apró pénz adományokról nem is beszélve, mutatja Anya, mehetünk Kínába! Puszillunk Mindenkit! Végre újfennt süt a nap! Beragyogja életünk az iskolából hozott vélemény! Sziasztok!
BUÉK Mindenkinek!
2008 január 1. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Mindenkinek kívánok Boldog Új Évet, váljanak valóra reményeitek, legyen béke otthonotokban, bőség az asztalon /nem ár a pénztárcában sem/, életetekre legyen jellemző a derű és kivánom, hogy tudjatok kegyelmet gyakorolni. Méltósággal venni a nehézségeket, elviselni a kudarcot/ne legyen ilyen/, és megbocsájtani, ami néha nem könnyű! Ha ez mind sikerül, akkor biztosan boldog évet hagyhattok magatok után egy év múlva. Ami pedig bennünket illet, kívánjatok, egy ujabb lehetőséget, /Dórinak/ , kívánjátok, hogy újra eltudjam viselni a problémákat, legyen erőm leküzdeni, megtudjak küzdeni a megfelelés démonával, legyen egészség ami által mindez keresztül vihető, és tudjak kegyelmet gyakorolni, megbocsájtani, elviselni stb…., ami idén nagyon igénybe vett. Kívánság listám közt szerepel, hogy Istenem vigyázz a gyermekeimre, kérlek! Addj Dórinak meg egy kicsit többet, a folyamatos haladáson kívül, add hogy pótolhassa azt amitől megfosztották/legalább részben/, add a világnak, hogy becsületesebb munkájuk által az érintettek nem produkálnak ilyen és hasonló eseteket, és add, hogy akit így sújtottak eltudja viselni a fájdalmát, és ne roppanjon össze, legyen ereje jó sokáig még, hogy gyermeke minnél később kerüljön a kiszolgáltatottság mezsdjéére/?/. Ha mindez megadatik boldogabb lesz a lét, és emberibb az élet.
Boldog Új Évet!!!
Marika és Dóra
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
2007 december 21. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Szeretnénk Mindenkinek Áldott, Békés Karácsonyt kívánni és megköszönni mindazt a rengeteg segítséget amit nyújtottatok Nekünk! Nélkületek nem részesülhettünk volna abban az örömben, amit átéltünk már azzal is , hogy Dórika szerencsés tulajdonosává vált a csodát hozó beavatkozásnak, és azóta is a reményteljes értelmi haladásnak. Dóra bizony jól van, édes , aranyos, és én az édesanyja bár nem mindig ezt az oldalát látja csak, mégis minden kritikus látószöget megcáfol a Tanítónénink szeretetteljes és nagy örömet okozó időről-időre küldött levele, mely kislánykám fejlődéséről számol be. Rengeteget jelent ez nekem, sokan, és talán a Tanítónéni maga sem gondolja mennyit. Erőt ad a folytatáshoz, és már-már elfogadhatóvá teszi számomra, hogy rászánjam magam arra, hogy ennek a maratoni útnak újra neki vágjak. A mindennapok küzdelme, a harc amit folytatunk azért , hogy a még mindig beépülési szakaszban lévő őssejtecskék a lehető legtöbbet tudjanak kihozni Dóriból, a lelkiismeretfurdalás mely a mindennapi anyagilétért küzdve nem engedi, hogy teljes egészében a gyereknek szenteljem az időmet, és az hogy úgye ez mindennek ellenére sikerül bizony sok erőmet veszi. Szeretném , ha picilányom értelme a lehetőségekhez képest teljes egészében kinyílna, és feledtetné velünk a múlt borzalmát, és bizonyítaná mindenkinek, nem küzdöttünk hiába. Dóri felfedezi lassan a világot, mind jobban kiteljesedik a képzelete, nagyon édesen ragaszkodik mindenhez, szeret, és imád szeretve lenni. Nem hiányzik belőle az életkorából adódó rosszaság sem, a hiszti amit mi neveltünk belé, féltve , óvval és nem tudva , hogy ez már nem az állapotának köszönhető, hanem annak , hogy tökéletessen érzi mit tehet velünk, rafkossan kihasználja azt hogy imádjuk. A betűket melyeket tanultak, felismeri nagyon szivesen olvasgatja, az írás mummusa viszont megmaradt, a szünetben ezt szeretném egy kicsit megszépíteni számára, és valami módon szerethetőbbé tenni.A jövő nem tudható , hogy mit tartogat számunkra, de hogy már tartalmasabb, és élhetőbb mint egy évvel ezelőtt az tagadhatatlan. Engedjétek meg, hogy Mindenkinek akinek ezt köszönhetjük, aki velünk volt, akár anyagilag, akár lélekben, ami sokszor legalább annyit jelentett, mintha pénzben segített volna megköszönjük újra- és újra. Bizony a sok jó szó is felbecsülhetetlen értékü volt, az a kitartás és szeretet ami kisérte kinnt létünket, mely sokszor csalt könnyet a szemembe, és sugározta az erőtőket felénk, ezzel táplálva, az elviselhetőséget, azt hogy kibirjam amit ránk mért a sors, és az úton végig tudjunk haladni.Áldott békés ünnepeket kívánunk Nektek, és ott a fán, akkor karácsony este biztossan ott csillog majd a mi képzeletbeli kiscsillagunk is , mely beragyogja majd az ünnep örömét, és sugározza felétek szivünk melegét. Puszilunk Mindenkit, szeretettel gondolván, azért mondunk hálát az Istennek azért hogy Ti vagytok Nekünk!
Aki nem felel a tetteiért!!!
2007 november 28. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Láttam Őt! Bizony láttam, tudtam, éreztem, hogy fogom még, bár úgy képzeltem ez egy bírósági tárgyalóterembe fog megvalósúlni. Igen, ott volt velem szemben, csak a tv képernyője választott el Tőle, annyira készültem arra, hogy egyszer szemembe nézhessen, és lássa azt a fájdalmat amit okozott, és látni szerettem volna én is , úgy készültem arra pillanatra mikor tudván, hogy tönkre tette életünket, szembe kelljen állnia velem, és felelnie azért, hogy egy életért felelt, de Ő helyette 6 órán keresztül a számítógép játékprogramját választotta, ott a szülőszobában, 1999 szept. 21.-én este 21.30-tól- egészen szept. 22-én 02.30-ig mikor is Dórikám a szülésznő segítségével és az Ő kevés közremüködésével meglátta a rideg, számára örökre megbélyegzett napvilágot. Néztem a Fókusz adását, a kismamák házaséletét boncolgatták, ekkor pillantottam meg mint nyilatkozó orvost, azonnal felismertem, nem kellett a nevét számomra kiirni, ott vigyorgott, és lám a kis klinikai orvosból mára tanársegéd lett. Igen miközben legalább egy életet biztossan tönkretett. Csak gratulálni tudok a magyar államnak, hogy erre lehetőséget ad! Nem kell felelni a bűnökért, nem baj hogy egy életre szól, az a lényeg le telt öt év nincs mit keresni, de itt marad a nyomorúság, és a tettes boldogan él, előre halad, a ranglétra fokain lépked, miközben életek száradhatnak a lelkén, amit természetesen felvértézett a közöny burkával. Annyira szeretnék ország- világ előtt szembe nézni vele, miért nem tehetem, ha neki arra lehetősége van, hogy bármit megtegyen, miért nem véd meg engem is a magyar állam, attól,hogy ennek következményei legyenek. Akkor, ott a hideg éjszakába, mikor kicsi lányom 7 héttel idő előtt segítségért kiáltott, 6 órán keresztül harcolt az életéért, miközben az agya oxigénhiányos állapotba került, és mikor nagy nehezen 48 órányi vérzés, és 6 óra vajúdás után megszültem, segítség nélkül, akkor szegény dr.-nak fel kellett állnia a gép mellől és asszisztálni a beavatkozás nélküli születéshez.Bizony nagyon fáradt lehetett, hisz a játékát időről időre megzavartam kérdéseimmel, hogy mire várunk? hisz császármetszésről volt szó az előző napi főorvosi vizit alatt, ha a baba tovább anyaméhbe nem tartható. Szegény nem látott ki a védőszemüvege mögül, mert 8 évvel ezelőtt bizony a monitor káros hatásaitól megvédte szemecskéit. Szerencsés ember, aztán megvédte tőlem az élet is. És akkor ott megszületett az én pici lányom, akinek már ereje végét járta, szilvakéken, de bezzeg 9-10-es Apgárral papiron, bizony akkor ott megkezdte a harcát a létért, melynek értékes tartalma lehetett volna, ha időben kap segítséget.Azt mondták fázik, gyorsan elvitték, életéért a küzdelem megkezdődött azonnal, de egészségét, melyet ott vesztett el játék közben a szülőszobában, már senki nem adhatta vissza.Miért nem nézhetek vele szembe? csak látni szeretném , nem kell megszólalnia sem, csak olvasni szeretnék a lelkében a szemein keresztül. Őt védik a személyiségi jogai, engem ki véd meg ha leirom a nevét? Ő felemelt fejjel, és újra és újra telitömött zsebbel él, mi pedig úgy ahogy a bélyegét ránk sütötte. Mikor a gyerekágyon megkeresett, hálapénzt remélve, és mikor látta hogy hiába, nem volt rest a névjegyét átadni, ezzel is hitelesiteni tettét, mely egy életre beirta lelkünkbe a nevét, és még akkor is reményt táplált, hogy 6 hét elteltével megkeresem. Nem tettem! De soha el nem felejthetem.Azt se tudta mi van a gyerekkel, nem tudta, hogy élet és halál közt lebeg, és nem is érdekelte, úgy jött oda mint aki jól végezte dolgát, és velünk jót tett. A mintát felvette, a dolgát elvégezte, hisz ott volt, úgy gondolta jöhet a hála ideje.Én nem így gondoltam, hogy azért kerülök Bp-re, hogy egy kezdő, és szakvizsgával se rendelkező orvos a gyermekemmel ezt tegye. Mindennek ellenére Dóri jól van, lassú tempóban de fejlődik, kemény csaták árán, de mindent megpróbálunk érdekébe megtenni, hogy minnél közelebb kerüljünk ahhoz amit, életnek nevezünk. Nem kívánom senkitől , hogy ezt megértse, hisz ami másnál természetes, az nálunk sokszor évek munkája, és bizony azt hogy Ő olyan legyen amit elfogadhatónak itélünk meg az még nagyon távol van. Kedves soraitokat köszönöm, és a kupakok ügyében is nagyon hálás vagyok, kérem aki kupakot gyűjt számunkra jelentkezzen a gombaine44@freemail.hu-n, és válaszolni fogok kérdéseire.Elérhetőségünket így szeretném közölni.Puszilunk Mindenkit, remélem legközelebb jobb kedvben!
Egy vasárnap reggel margójára
2007 november 18. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Már legalább 2 hete szeretnék idejutni, de sajnos ez nem ilyen egyszerű ha az ember dolgozik, gyerekeket nevel, és egyéb problémákkal is küzd. Amikor előszőr éreztem hogy azonnal irnom kellene, az az otthon szüléssel kapcsolatos cikk volt a tv-ben kb két hete, bizony nagyon felháborított, hogy mekkora szájuk van az otthon születés ellen a tisztelt másik oldalon álló dr-nak. Szinte mellveregetve sorolták az ellen példákat arról, hogy milyen veszélyeket rejteget magában. Felháborított, ugye nem kell senkit emlékeztetnem, hogy jó magam 8 esetben szültem, és Dórikám is egy orvosi műhiba következtében lett olyan amilyen. Nagyon nagy a kedves kórházi konkurencia szája, hol vannak amikor a saját hibáikért kellene felelni? Miért nem vállalják fel azt, amit tettek, nem csak az ellenszolgáltatás után kellene kapkodni, hanem felelni, ha vétkeztünk, de ekkor nyílnak a kiskapuk és az a szerencsétlen akinek elintézték az életét, mehet ahová akar panaszával. Érdemes lenne minden speciális iskolába járó gyermek anamnézisét feltárni, a fejem merném rátenni , hogy 80%-ban kimutatható lenne a születés körüli mulasztás. Emberek vagyunk, tévedünk és ez benne van a pakliban, ha dolgozunk, bármely területen, de azt hogy a születés területén ez milyen mértékben ugrik ki ,azt nem vizsgálják, mert túl kényes téma, és túl sok embernek van túl sok összeköttetése az elhallgatatás területén. Lásd internetes megmozdulás pár éve, rögtön el lett távolítva az oldal, pedig tömkelegével jöttek a tapasztalatok, nem egy ember esete, országos felháborodást keltő esetek kerültek leírásra. A felhalmozott zsebbe menő erő mindenre képes, és bizony itt látni igazán mennyire megvásárolható ez a világ. Talán a mi esetünk óta, de önkéntelenül is megragadnak bennem azok az esetek amikor lenne mit keresnie a páciensnek a biróságon, bár nem akarok igazságosztó szerepet felvállalni, mégis el kell mondanom nem igazán örülök neki , hogy ennyire belelátok dolgokba, sokkal jobb lenne a közérzetem, ha naívan, optimistán élném az életem.Egy -egy sorsdöntő döntés, vagy épp tönkretett élet nagyon felháborit, és túl lépünk rajta, szinte természetesen , mert benne élünk, és nincs más lehetőségünk, túl kicsik vagyunk hozzá hogy változtassunk rajta, és a sebezhetőségünket se vonhatja senki kétségbe, hisz olyan összetartással néznénk szembe amit felvállalni embertpróbáló lenne.Az elanyagiasodott világ, szinte elfeledtette sokakkal , hogy miért is van ott ahová még tiszta emberként vágyott, mindent elsöpör a lehetőség amely kínálkozik ezen a lehetőségen. Ha átlépi valaki a küszöböt akkor ott elsősorban a pénztárcája jelenik meg képzeletbeli lelkiszemek előtt, és csak másodlagossan az ember.Tisztelet a kivételnek, de ha ez nem így lenne akkor nem lenne szükség a speciális tananyagra, és ezt csak azoknál tapasztalhatnánk, akik azért járnak ezekbe az iskolákba, mert a szülői háttér a felelős.De milyen jó, hogy ezekre a gyerekekre nem igen nézünk, elkapjuk fejünket és megyünk tovább mintha mi se történne, nem akarunk tudomást venni róluk, rossz élményt hagyna maga után, így van vele majd mindenki, és így kerül a szülő is megalázható helyzetbe, ott áll és azt látja, mennyire nyűg az élete a társadalom különböző szféráiban az Ő kiszolgáltatott gyermekének, ha nem kerül csúfolódás tárgyává akkor már szinte boldog is lehet.Hála Istennek, ezt a magatartást mi még csak alig éreztük, bár a terhek amelyek az ellátás oldalán mutatkoznak, az teljes egészében felháborítóak, hisz az állam nem kíván, csak alig mértékben részt venni ebben, mintha mi magunk kértük volna, hogy ilyen helyzetbe juttasanak bennünket. És ekközben vannak zsebbek melyek, már oly mértékben tömöttek, általunk, akik mindenre készek vagyunk azért, hogy úgy alakuljon a sorsunk, ahogy becsületből is illene , hogy már minden területen megvásárolhatóakká tesznek.Kinyílnak a kiskapuk, és az összefogás mely bőröket ment, szinte korlátlan. Közben ott állsz megalázva, és megszégyenitve, már- már kétségbe vonod saját igazad, és elveszted önmagad, miközben az erőd végén a lelked, elméd biztos az igazadban. Megpróbálsz élni tovább ebben az önmagát elvesztett közegben, és annak örülsz ha nem történik semmi, mert olyan mértékben szeretnéd magad megóvni az ilyen élményektől, hogy jobb ha nem hallasz, és nem látsz. Ne csodálkozzatok, hogy ezt váltja ki belőlem az otthon szülés ellentáborának reakciója, és ha úgy gondolod, hogy túlzok , akkor índíts fórumot a sérült gyermeket nevelő szülők táborának, meglásd nem én vagyok az aki túloz. Mindennek ellenére, köszönjük még mindig jól vagyunk, hisz élünk és az összetartást a másik oldalon mi is köszönhetjük, Nektek kik mellettünk álltatok, és álltok, hisz nagy szükségünk van rá, ebben a sebezhető világban. Ha most kerültél csak kapcsolatba velünk, akkor érthetőség kedvéért nézzd vissza a blogot juliustól kezdve.Azt hiszem a teljességet, csak a könyvem megjelenése után várhatjátok, addig az élményeim tárháza sajna nem lehet publikus. Bocsánat, hogy ezen a borongós téli vasárnap reggel, ezzel kellett szembesítenem azt aki ide látogat, ne rontsa el a kedveteket, hisz az enyémet se teszi, azért is élünk, és mindent megteszünk Dóriért, és még élvezni is tudom ezt a reggelt, hisz szabadnapos vagyok, végre idejutottam, hogy megoszhassam veletek a gondolataimat, és közben folytatom harcomat kislányom élhetőbb életéért, abban a biztos tudatban hogy velem vagytok! Szeretünk Benneteket, és még jövünk, a könyvön dolgozom, tudom, hogy nagy durranás lesz. Sziasztok
Ujra itt!
2007 október 25. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Régen nem jelenkeztünk, mert sok minden nem történt, csupán annyi , hogy a kijelölt uton tovább léptünk.
Már akinek ez nem sok úgye? Nekünk a világ, de mégis a normál léptekhez képest minimális.
Dóri édes, nagyon aranyos, és minden nap tartogat meglepetéseket, amikor már-már azt hiszem, hogy ennyi és talán már többre nem lesz alkalmas, abból amit megszereztünk mint lehetőséget, akkor újra és újra produkál valamit. Bár abszolút nem tudom mennyit várhatók el tőle az iskolába, a Tanitónéni egyre csak nyugtat: meg fog tanulni olvasni, higgyjen nekem anyuka! Egy hete ünnepség volt az elsősők tiszteletére, és én megszervezve, hogy valaki egy órára helyettesítsen, kirohantam az iskolába. Nem tudtam volna elviselni, ha esetleg szomorú lett volna az én kicsim, azért mert a szülei közül nincs ott senki. Alig tudtam eldönteni mikor teszek vele jót, ha lát, vagy ha a műsor után jelentkezem. Elkövettem azt a hibát , hogy oda mentem hozzá, így aztán az egész szereplés alatt csak engem nézett, igaz boldogan, bennem pedig nőtt a kétségbeesés , ez a gyerek nem tud semmit. Abszolút nem figyelt a társaira és nem mükődött közre a szerepekben. De arcocskáján a boldog kifejezés amit jelenlétem okozott számára, oda volt írva. Akkor még nem tudhattam biztossan, hogy mire véljem a dolgot, de aztán napok múltán itthon eloszlatta a kételyeimet, és az egész műsort előadta a család számára. Bár nagyon lassan halad, ahogy én látom, de boldogan veszi elő az olvasókönyvét, szivesen nézegeti és próbálgatja a betűk elsajátitását. Napról- napra meglep, kérdez, és mesél! Amit soha nem tett, nem lehetett kihúzni belőle semmit, számára nem voltak az átélt élmények olyan súlyúak melyek megtudtak volna ragadni az emlékezetében.Most más lett minden. Beszél már Kínáról is, sőt Ő már felveti mint lehetőséget, hogy menjünk vissza! Engem meg ráz tőle a hideg. Pedig lassan szoktatom magam a gondolathoz, hogy bizony az Ő érdekében muszáj lesz. Nyílik az értelme az én kincsemnek, és remélhetőleg még fog is, mire a beépülési 6 hónap letelik. Megkaptuk a hivatalos zárójelentést, és abban is az áll , hogy 4-6 hónap elteltével szükségessé válik a következő kezelés. Dóri beszél róla, Ő biztossan többet tud mint én, tudom, hogy érzi, kell ez neki! Nagyon rossz élményként kezelte hazajövetelünk után, azt mondta rossz volt Kínában, most már rá kérdez: miért kellett nekem oda menni? Arcocskáján az értelem nyílása nyilvánvalóan látszik. Meglepő dolgokra kérdez rá, persze nem tud mindennel mit kezdeni, de egyértelműen látszik, hogy a befogadó képessége sokkal többre kész. Már gyüjtjük a kupakokat, és lassan muszáj lesz más forrásokra is bukkannunk, ha késszek leszünk rá, hogy elviekben újra neki vágjunk az útnak. Nagyon borsodzik a hátam az egész manővertől , attól is míg odáig jutunk, hogy gyakorlatilag már utazhassunk, és az egész 1 hónapi gyötrelemtől is. Bár megpróbálom csak a gyerek érdekeit szem előtt tartani, de még igy is nagyon nehéz, győz a józan ész , és neki vágunk. Bocsánat, hogy ritkán irok, de annyira nem látványos, az, ahogy haladunk az utunkon, hogy senkit se szeretnék más lényegten velünk történő dolgokkal terhelni.Az értelme a megtett útnak már nyilvánvaló, az nem kétséges, bár azt hogy a csoda kapuján túl a lépteink lassúak, én nem bánom , csak táruljon fel előttünk minnél jobban. Mert bizony még 5 millióért se a jótündér jön, aki a varázspálcájával egy érintésre eléri amire vágyunk, de a cél eléréséhez bizony írányt mutat, és lehetőséget amivel élni tudunk. Puszilunk Mindenkit,jövünk továbbra is, mert most indul a második menet. Kérlek benneteket, ha lehetőségetek van számunkra kupakokat gyűjteni, akkor legyetek szivesek tegyétek meg, bár 50 fillért adnak egy db-ért, de hátha össze jön belőle 10 millió db. Nagyon nem szeretek adományokért folyamodni, ennyi db kupak által elkerülhetnénk.Sziasztok.
Egy átélt élmény margójára
2007 szeptember 30. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Ma a Napló adásában Kijevet megjárt sportoló fiú tragédiáját láttán, újra elkapott a ihlet, és írnom kell. Biztosan sokan láttátok Gábort aki fejesugrást követően bénult le szinte 80%-ban, érte játszott meccset egy híres focicsapat Baján, ott ahol a fiú tavaly még éljátékosként focizott. Rendkivűl felkavart az élmény, mely emlékeztetett Dórika gyógyulásának esélyt adván , a lábatlani focipályán ez év május elsején a Győri ETO – Lábatlan meccsre. Átéltük az alig 5 hónappal ezelőtti élményt, mikor mi készültünk a pályára, és értünk folyt a nemes küzdelem. Azóta eltelt idő bizonyította nem hiába. Nagyon együttéreztem a szülőkkel, akik még körbe se mertek nézni, de remélték sokan vannak a közönség soraiban, mikor ez elhangzott azonnal előjött a tudatalattimból az érzés, mely akkor bennem is jelen volt. Természetesen jól sikerült, és sokkal közelebb kerültünk mi is a jótékonysági játék után a célunkhoz, de most annyira megérintett az akkori élmény felbukkanása, hogy könnyeket csalt a szemembe, és bizony mondhatom nagyon felemelő is volt egyszerre. Az ember nem is hiszi míg nem látja, mennyien mozdulnak meg a gyermeke, vagy saját maga által fontosnak érzett reményekért. Azt amit itt a pályán átéltünk, már az is maga volt a csoda, nem gondolom, hogy sokszor és sok helyen érezhető ez az érzés. Annyira megható és a szülői lelket rengető az élmény, hogy igazán sokáig lehet belőle táplálkozni a hétköznapokon. Ennek fontosságát csak az érzi igazán, akinek ujabb és ujabb erőre van szüksége a tovább lépés érdekében. Napokon keresztül érzi az édesanya , hogy nem is a földön jár, és a sziveket melengető érzés ad erőt, ahhoz, másnap is harcba tudjon szállni, a létért, és mindent eltakarva újra és újra tenni tudja a dolgát. Ilyen, és ennél kevesebb jóért is, szinte az életét adná, annyira szükség van az emberi szóra, tettre, jóindulatra. Ma már biztosan tudhatom nem volt hiába való az összefogás, hisz Dóri fejlődik, nap mint nap bizonyítja a Tanítónéni üzenete, és annyira hálás vagyok minden jó szóért, ami a gyermekem előmenetelét bizonyítja. Dóri nagyon fáradt mire hazaér, hisz du fél ötre már bőven kimerül, itthon nem is igazán tudunk mit kezdeni vele már, annyira féltem , hogy nem fog jó ütembe haladni, de már a sokadik üzeneten vagyunk túl, és lassan elmerem hinni, hogy a csoda megtörtént, tudom hogy nem lehet teljes, de mégis minden leheletnyi javulás közelebb visz ahhoz amit életnek nevezünk, élhetőbbnek, és ez legalább annyira fontos mint egy falat kenyér. Nagyon boldoggá tesz, hogy szinte kivétel nélkül mind a l9 családnál vannak eredmények , együtt éltük át a bebocsájtást, és most egy emberként éljük meg a csodát, melyet a magyar orvostudomány nem képes lehetővé tenni, és fejet hajtani se hajlandóak előtte. Támadtak érte amikor mégcsak készültem rá, és most hogy átléptük a csodakapuját mindenki osztozna az örömünkben. Ma már újra gyűjtjük a kupakokat, ettől is remélve, hogy lesz folytatás. Biztosan szükségünk van még további kezelésre, amennyiben a sikertörténetünk folytatódik, küzdeni fogunk a lehetőség eléréséért, melynek az ára ujabb 5 millió forint. Ma még nem igazán merek belegondolni, hogy fog sikerülni, és még felkészülve se vagyok az újabb megpróbáltatásokra.De most itt a heppy és gondtalanul szeretnék fürdeni benne, annyira vártam rá, és most itt van! Puszilunk Mindenkit, itt vagyunk, voltunk, és leszünk és FEJLŐDÜNK!
Fejlődünk!!!!!!!
2007 szeptember 19. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok! Érzem, tudom , sikerült!!!!! Dóri napról-napra nyugisabb, nekem legalábbis úgy tűnik. A Tanítónéni szerint, szépen halad, meg van vele elégedve, jaj nekem nem is kell több. Szárnyalok tőle.Annyira jó érzés, már nem is emlékszem rá mikor éreztem ilyen kellemesen magam. A lelkem szárnyal, nem tudom megfogalmazni, mit érzek. Nagyon jó! Ugye mostmár ez így marad? úgy szeretnék valahonnan garanciát kapni rá. Tudom , hogy ilyen nincs, mégis, el se merem hinni. Jaj, Istenem, ne ébressz fel, hisz ez a mennyország, itt szeretnék élni. Nem tudjátok elképzelni milyen mennyiségű fény sugárzik be a remény képzeletbeli ablakán, kitárom, nem tudok betelni vele, nem merem elhinni, ez biztos nem én vagyok, körül ölelném a világot, és pici csillagokat szórva tudatnám mindenkivel, ezek itt mi vagyunk! A kislányom Dóri, és én! Megléptük, nehéz volt, de sikerült!!!!!!!!!! Sokan és sok áldozatot hozván, megérett a gyümölcs, már biztossan érzem , látom az eredmény kezdetét.Legsziveseben repkednék, már nincs begubozás, milyen szép a rózsaszín világ! Te gyönyörű világ, idáig hol voltál? Miért nem láttalak, hol volt a fényed idáig? Annyira vágytam rád, már rég nem mertem remélni, hogy újra rám ragyogsz.Ha ez álom, hagyjatok aludni, nem akarok többé felkelni! Imádunk mindenkit, sziasztok: Vadonatúj Dóra és én.
Mikor a remény hitté változik!
2008 január 16. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Mindennél jobban hiszem, hogy álmunk részben beteljesült. A pici lány látványosan fejlődik. Annyira édes, sokszor megfontolt, komoly, érdeklődő, és már úgy látom mindig több olyan momentum van az életében, amivel tud mit kezdeni, ami leköti, és képes megülni egy helyben nagyon sok esetben. Ámulok – bámulok , ahogy végig nézi nap, mint nap a hiradót, kérdez, és magyarázatot vár. Kombinál, tehát összetetten gondolkodik. Bármennyire reménykedtem idáig, a remény most változott hitté, és ma már biztosan tudom újra mennünk kell. Ma már tudom, hogy senki nem vonhatja kétségbe az összefogás eredményességét. Jan. 26.-án egy igen kedves gesztusnak köszönhetően koncert lesz a kicsi lány érdekében Esztergomban a Dobó Gimnázium Aulájában, a CÉ_CÓ együttes előadásában, aztán február 9.-én jótékonysági farsangi bálban érezhetik jól magukat a mulatni, és segíteni vágyó embertársaink. Most nagyon jó érzés járja át ismét a szivünket, lelkünket, annyira felemel, hogy mások is fontosnak tartják céljainkat, segítenek, együtt sírnak, vagy épp örülnek mikor történetünk egy- egy fordulóponthoz ér. Talán mi is elérjük egyszer, hogy csak sima hétköznapi emberként élünk, nem tarkítják borús, szomorú élmények is az életünket. Az emlék úgyis megmarad, az átélt élmények, a siker- sztorik,vagy az, ami ma még nem publikus, úgyis írásos formában fenntmarad. Muszáj minden történésről beszámolnom mikor eljön az ideje, hogy érthetővé váljon min is mentünk keresztül, akkor amikor Ti mellettünk álltatok és nem értettétek mi megy végbe a lelkünkben. De most újra nagyon jól vagyunk, bizva benne, hogy ez másokban nem kelt vissza tetszést /volt ilyen,/ és érzik úgy, maguk előtt se merve bevallani,hogy lelkűk mennyire gonosz, és bármit, de bele kell rondítani az örömünkbe.Bár ez ma már nem érint meg, minden káröröm, úgyis visszavág egyszer, és nem is jut eszébe az illetőnek,hogy Te látod, ott vagy, és szánod. Soha nem kértem, csak reméltem, hogy az ellenünk elkövetett bűnök , egyszer majd eszébe jutattják az érintetteknek, milyen érzés is amikor az embert megalázzák. Sok esetben ostoba káröröm motíválja, azt aki olyannyira gyenge jellemmel rendelkezik, hogy örömére szolgál egy kiszolgáltatott beteg gyermek lehetőségeit meggátolni, és nem gondol arra, hogy a bumeráng vissza vág, de mivel a jó pap is holtig tanul, arra kérem a jó Istent mentse meg a lelküket, és ha eljön az ideje, bocsájsa meg vétkűket! Mindegy kinek ártanak, a saját bőrükön tapasztalják meg a kegyelem felé vezető utat. Az én szívemben nincs már harag, nem is az volt, csak az akkor fájt, hogy a ma már sikeres célomat, más kénye – kedve szerint torpedózhatja meg. Ilyen esetekben mikor ehhez hasonló szánalmas cselekedetekkel találkozom , eszembe jut Váczi Mihály verse a” Szelíden mint a szél” cimű, és itt nyer nálam feloldozást, az a szegény aki érintett.
Szőkén, szelíden, mint a szél;
nem lehetett sebezni engem:
ki bántott – azt vállon öleltem,
értve-szánva úgy megszerettem,
hogy állt ott megszégyenítettem
és szálltam én sebezhetetlen:
– fényt tükrözök csak, sár nem ér.
Szőkén, szelíden, mint a szél,
jöttömben csendes diadal van,
sebet hűsít fényes nyugalmam,
golyó, szurony, kín sűrű rajban
süvített át, s nem fogott rajtam,
s mibe naponkint belehaltam,
attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzök, mint a szél.
Ajánlom figyelmetekbe a verset, teljes terjedelmében. Sziasztok, jövünk nem sokára!
Oldal ajánlása emailben
X