Ma kilenc éve…..
2008 szeptember 22. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Igen ma kilenc éve! Ma kilenc éve még boldog ember voltam, kissé
aggódtam, az épp megszületett kisbabám állapota miatt, de mivel
koraszülött volt, valamilyen szinten érthetőnek is tartottam, hogy ez
így van. Eszembe nem jutott akkor még /hála Istennek/, hogy ez mennyire
nem természetes folyamat . Dóri kilenc éves, és ma már sokkal, de
sokkal gondterheltebb körülöttünk a világ mint előtte. Az ember nem is
gondolná, hogy egyszer Ő is belekerülhet ilyen helyzetbe. Volt 7
egészséges , mindig mindenki által elismert gyermekem, nem volt olyan
probléma melyre nem lehetett gyógyírt találni, nem volt lehetetlen. Nem
is akartam tudni talán más bajáról, és ezt értsd átvitt értelemben,
hisz a betegágy mellett dolgoztam akkor is. De úgy voltam vele mint
nagyon sokan mások, amit nem akartam tudni, az nem fájt, nem érintett
meg a szokásosnál jobban. Éltem az életem, minden a gyerekek körül
forgott, erősnek, és sebezhetetlennek éreztem magam. Persze hallottam
hasonló és ennél is kegyetlenebb eseteket, de az ember pár nap
elteltével megnyugszik és lassan feledi azt ami másnak egy életre szóló
fájdalom. Jaj, de vissza vágyom ebbe a korba! Annyira boldog voltam,
egy régi plátói kapcsolat éledt újjá, hiszen már 22 éve kerülgettük
egymást a jelenlegi férjemmel, és az akkori friss házasság, majd a
gyermekáldás sikerében úsztam. Hihetetlen mennyire örömteli tudott
lenni mind 8 esetben a gyermekvárás. És akkor becsapott a mennykő! És
az életünk, hát mit ne mondjak azóta ….. Dórikám ma boldogan vitte a
szülinapi tortájának a felét magával az iskolába. Került a táskájába
cukorka, milka csoki, nagy tábla fehér mogyorós. Nagyon boldog volt,
hogy megkínálhatja a társait. Sok-sok kedves üzenet érkezett,
ismerősöktől, és ismeretlenektől, amiben minden jót kívánnak Neki
születésnapja alkalmából. Olyan emberektől akik sokat jelentenek Nekem,
és mégis tudom, hogy nem rám való tekintettel tették meg jó
kívánságaikat, hanem önzetlenül szívből. Jött iwiw üzenet ismeretlen
ismerősöktől, olyanoktól akikkel a kupakgyűjtés által kerültünk
kapcsolatba. Köszönöm Mindenkinek akinek eszébe jutott a kicsi lány. Az
elutazásról annyit, hogy valószinűleg Bécsből indulunk, 10.-én, de még
nincs meg a meghívó levelünk, és a jegy sincs még meg, erről majd
legközelebb bővebben. Addigis annyi , hogy egy alapítvány ígéretet tett
a kifizetésére, de hát úgy tűnik a szó elszáll…… Most búcsúzom,
megyek szülőire Dórihoz, remélem ma már nem ér trauma. Puszika
Mindenkinek , sziasztok!!!!
Már egy ideje fennt ragyog a napunk!
2008 szeptember 6. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Örömmel jelentem, már több mint egy hónapja a nyugalomé a főszerep,
nincs görcsös kényszer, és depi, de van boldog készülődés, egy kicsi
aggodalom, az újabb megpróbáltatástól és a ránk váró új hely
ismeretlenségétől.
Igen nagyon úgy néz ki , hogy október hónapban sok-sok embernek
köszönhetően, és főleg drága ismerősünknek hála megnyílik a lehetőség
Dórielőtt a következő beavatkozásra.
Várjuk a visszajelzést, mennyit kell kifizetnünk, és az indulás
pontos idejét, közben feszengünk az új helytől, ugyanis, most nem oda
készülünk ahol tavaly voltunk, hanem egy új helyre, számunkra
ismeretlenre a Fegyvereserők Kórházába Pekingbe, ahol Dórika saját
őssejtet is fog kapni a donor mellett. Csípőlapátjából fognak venni
mintát, az abban lévő őssejtjeit felszaporítják, és azt kapja vissza
gerincen keresztül, lumbálpunkció útján agyvízbe. Mivel nagyon
borotvaélen táncolunk anyagilag, így sikerült kedves tolmácsunknak
olyan magyar Pekingben élő ismerőst találni, aki felajánlotta
otthonának egy szintjét számunkra, ezzel is csökkentve a kiadásainkat.
Ez nagyon klassz, és borzin tudnék is örülni neki, ha nem lebegne
szemeim előtt a tavalyi eltévedés mummusa. Nem tudom hogy fogok
metróval közlekedni a kórház és az ideiglenes otthonunk között. Lehet
táblával a nyakunkba, hé emberek, figyeljetek, mert elveszek, Dóristól!
Hát ettől nagyon félek! A beavatkozások napján a kórházba kell
maradnunk, és Dórika mellett egy széken fogom tölteni az éjszakát.
Mivel a pénzünk még mindig nem elég mindenre, így egyenlőre némi hitelből is fedezni vagyunk kénytelenek a költségeket. Dórikámért
október 5.-én hatalmas koncertet szervezett az itthonról származó neves
zenész ismerősünk, aki visszaadta a hitem, mely már-már veszendőbe
volt. Borzasztó dolog megélni azt a fásult nem törödömséget mely
segítőkezet jelenthetne ilyen helyzetben. És már nem is hittem, hogy ez
megtörténik, de megjött a várva várt csoda, emberalakban, kinyújtotta a
kezét, soha nem múló hálát, reményt, szeretetet, hitet ébresztve anyai
szivemben.
Nem tudom szavakba önteni az érzéseket, de vissza adta számomra
önmagam, hisz már belerokkantam a tehetetlenségbe, aki ismer az tudja,
nem ismerek lehetetlent, a hegyet is arrébb viszem ha arra van szükség,
most minden lehetőséget megragadva jutottam arra a pontra, hogy
képtelen vagyok saját gyerekemnek biztosítani a gyógyulás útját, melyen
már elindult. Dóri közben nem csak okosodott, hanem makacsabb,
akaratosabbá is vált. Nagyon nehéz vele időnként. Már nagyon
örülök,hogy elkezdődött az iskola és végre hasznosan telnek napjai, így
bizom benne,hogy újra önmaga lesz, hihetetlen módon kizökkentette a
nyári szünet a mindennapi szokásai felborulásával. Imádja az iskolát,
leginkább a csodálatos Tanító nénijét, aki nélkül az ilyen gyerekek
csak a társadalom problémái lennének! Bízom benne, hogy sok ilyen
pedagógus él az országban, mert nekünk érintetteknek nagyon fontos,
hogy megfelelő ember kezei közt tudjuk gyermekeinket. Imádja mind a
három pedagógust aki vele foglalkozik, de az idősebbek bölcsességét
leginkább megtapasztalt osztályfőnökét különösen Istenként emlegeti. És
mi kell egy anyának, ha tudja hogy az iskolában a gyereke a legjobb
kezek között van, azokkal akiket imád, csak így lehet dolgozni, az
ilyen gyerek szülőjeként, mert nyugalom nélkül én is elvesznék a
betegágy mellett. Tehát készülünk, hogy ez a beavatkozás még mindig nem
jelenti az út végét az már látszik, de hogy még lesz-e lehetőség arra,
hogy tovább gyógyuljunk a későbbiekben, azt nem tudom. Képtelen vagyok
többször végig csinálni azt amit immár másodszor megéltünk, ha nincs
mellettünk Kuti Péter Úr, bizony 2x is, akkor a pénzünk nagy része nem
lenne meg. Általa, és sok-sok embertársunk által, akikhez Dóri esete
rajta keresztül jutott el, köszönhetjük az újabb lehetőséget! Nagyon
köszönöm Neki is, a Cé-có együttesnek is, és a drága Misinek is hogy
mellettünk álltak, állnak ma is. El sem hiszitek mennyire jól vagyok
azóta a júliusi nap óta, amikor megcsörrent a telóm, és benne a kedves
hang közölte, mellettünk áll és higgyem el menni fog! Végre nyugalom
lakozik a lelkemben. Még függőben van egy festmény felajánlás
értékesítése, ami szintén nagyon szívmelengető eset volt, és van még
egy gitáraukció is előttünk, melyet sok-sok híres ember kézjegye tesz
igazán kincsé. Tehát így állunk, örüljetek velünk, hisz lassan az
indulás kapujában állunk! Sok-sok puszikát küldünk Mindnyájatoknak, sziasztok, mihelyt tudok valamit írni fogok!!!
Hamarosan bővebb leszek!
2008 július 21. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Most csak annyit szeretnék mondani, nagyon boldog vagyok!
Úgy tűnik ránk talált a csoda!
Nagyon hálás vagyok érte, részletesen fogok írni, de most még nem tudok, fürdők a napfényében mely a lelkem melengeti!
Napozok, most csak ennyi, éljétek át velem, milyen is lehet, újra itt a fény mely megvilágítja Dóri számára a lehetőséget, a lehetőséget, melyet már-már veszní véltem. Személyes kudarcnak éltem meg azt, amiről nem tehetek, és most itt van Valaki, sőt Valakik, akik osztoznak a gondomban és segítőkezük hihetetlen fényt áraszt a lelkemben! Most ez a legfontossabb, hogy újra él a remény, melyet már feladtam! S Dórikára talán hamarosan rátalálhat az egészség lehetőségének következő adagja! Majdcsak alakulunk, amit elvettek Tőle az élet küszöbén lassan megpróbálhatjuk pótolni! Köszönöm Istenem, és köszönöm Nektek is!!!
Hát nem volt könnyű ez a mai nap!
2008 július 7. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Különösen nehéz nap van mögöttem, és remélem tényleg magam mögött
hagyom ez az egész búslakodást. Vagy talán ez nem is búslakodás, mert
kétségbeesés, és vádaskodás inkább illik rá. Dóri kérdez, és én
őszintén válaszolok, készülünk a honlap felfrissitésére, és ehhez
különböző anyagokat nézegettünk, így jutottunk el Levike honlapjára,
Levikéére akivel tavaly együtt voltunk Kínában, és ma Ő elrepült ismét,
megnyílt a csoda kapuja immár 3x előtte. Őszíntén örülök neki, az Ő és
a többiek lehetősége nekem is öröm. Dóri boldogan hajtogatta: Levike,
Levike, és én erre muszáj voltam elmondani, hogy épp 10 perce szállt
fel a repülő vele, és repíti a gyógyulás felé azt a csapatot amibe egy
éve mi is benne voltunk. Majd megszakadt a szívem, és minden erőmre
szükségem volt, hogy megfelelő hangnembe tudjak Neki válaszolni, vagy
inkább csak reményt táplalni Benne. Ugyanis Dóri szivszorító módon kért
rá, hogy anya menjük már Kínába, én is akarok, és jött az élmények
felfrissitése, az élményeké amely számára akkor fájdalmas, most pedig
hőn áhítottá vált. Annyira szeretnék túl lépni az önmarcangoláson, hisz
azt hiszem én mindent megtettem a gyerekemért, és közben kutatom , hol
és mit kellett volna másképp csinálnom. Nem igazán leszek okosabb,
hiába gondolkodom. Semmit sem csinálnék másként. Görgetem az egeret az
életem göröngyjein, de nem találok olyan dolgot, amelyért igazán
ennyire meg kellene küzdenem a célba jutás érdekében. Talán az fáj a
leginkább, felidézve a múltat, hogy hányszor , de hányszor tettem félre
a gyermekeimet, azért, hogy a munkahelyemen más rászorulók támasza
lehessek, hányszor oldottam meg gyerekeim betegségeik alkalmával, a
helyzetet, és én mások szolgálatában mosolyogva, de pattanásig feszült
idegekkel, hogy otthon vajon mi lehet? választottam a munkahelyemet.
Mindig túl jutottunk szerencsésen az eseteken, de milyen lemondást, és
lelkiismeret fudalást okozott, az hogy megfeleljek a betegágy mellett,
azt , azt hiszem, csak a gyerekorvos, és leginkább én tudom. Másnak
természetes volt, hogy nem hiányzom. És úgye milyen gonosz dolog a sors
iróniája, az hogy most kuncsorognom kell, azért mert az egészségügy
áldozatává vált gyermekem előtt megnyílhatna újra a remény kapuja.
Szeretem a munkámat, de amit már elszenvedtünk ennek az ügynek a
kapcsán azt nem kívánom senkinek. És most ki az akin számon kérhetem,
hogy igen is állj mellénk, tönkretettetek, most tudd, hol a helyed!
Nincs ilyen. De van emberi gyarlóság, és ugye olyan is aki ezt
gátlástalanul használja. És ekkor jut eszembe azon kevés beavatottak
vígaszt suggalló szavaik: Isten nem ver bottal! Nem kívánok fejeket a
porba, csak annyi könnyet melyet én hullatok 1999 szept 22.-e óta.
Dóri közben újra meglep nap mint nap mostanában. Kérdez, számomra
meglepő dolgokat, aztán mikor válaszolok eljátsza a babájával. Kérdez :
hogy hol születtem, inkubátorban? mikor mondom neki hogy nagyon beteg
voltál , azt mondja: nem akarok meghalni. És játsza, játsza ki magából
a lassan feltáruló múltját, az életét, amiért már születése előtt
küzdenie kellett, és azóta sem találja önmagát. Nem 1-2 éve, sokkal
régebben áll a tükör előtt, és úgy beszél önmagához, mintha nem is Ő
lenne, tudja hogy saját magát látja, mégis az egy másik kislány! És
biztossan tudom, hogy a másik kislány egészséges, próbálja mit kellene
tennie, hogy Ő is olyan legyen mint más. Hát hazudnék ha azt mondanám,
hogy csak ezért harcolok érte! Önző, sajátos módon én is egészségesebb
gyereket szeretnék látni, ha rá nézek. Nagyon szeretjük, nagyon nehéz
vele, de akkor is! Remélem érthető vagyok, és megértetek, mert bennetek
legalább van még lélek, nem veszett el a lelketek, mint sokaknak ebben
az országban. Kérem a Jó Istent legyen Veletek, és Velünk!
Bocs, de azt hiszem ki kell javítani a címet:Elakadva a gyógyulás felé vezető uton!
2008 július 5. | Szerző: Gombainé Marika
Átörés nélkül!
2008 július 5. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok
Az elmúlt 3 hét nagy változást nem hozott,a szereteteteken kívül,
mely most megújult pompájában süt ránk. A sok önzetlen kedves sor, a
sok biztatás, az apró ajándékok melyenek Dóri nagyon örül, a rengeteg
ima mellyel kéritek a Jó Istent, hogy segítsen még nem talált
meghallgatásra. De hallom én a tiszta önzetlen szavakat, a kedvességet,
a sokszor sírásba fulladó mondatvégeket, mely egy-egy telefon
beszélgetés alkalmával történik. Ez felbecsülhetetlen értékű segítség
nekem! Különössen nehéz helyzetben vagyok, hisz a többi kisember akik
szüleikkel egy évvel ezelőtt velünk együtt gyógyultak Kínába, most 2
nap múlva újra részesülhetnek ebben a csodában. A kettősség mely
uralkodik bennem, váltakozóan kerekedik felül. Egy porcikám sem kívánja
a megpróbáltatásokat, és közben megszakad a szívem a gyerekemért!
Nagyon sok dolog van az előző tortúránk folytán történt embertelen,
gáncsoskodó, alattomos, összefonodott érdekek kísérte életünkben, ami
még nem volt publikus, de azt hiszem lassan itt az ideje, hogy
napvilágot lásson mennyit is ér az ember, ha ki van szolgáltatva más
kénye kedvének. Nagyon gennyes, és elképzelni sem tudjátok kik állnak a
történések mögött. Emberek, akikre sokan a környezetünkben felnéznek,
akit valakinek tartotok, közben ha tudnátok mi mindent tettek, és
milyen módon akkor nem embernek, csak patkánynak neveznétek. Igen
tavaly köztiszteletnek örvendő emberek egyszer már megakadályozták hogy
Dóri Kínában gyógyuljon kb fél évvel elutazásunk előtt. És akkor most
minden részlet nélkül is ellehet gondolkodni, milyen az az ember aki
egy gyerek gyógyulását keresztül húzza egy toll vonással./ Igaz, az
interneten fennt volt a látlelet, melyet a terhes felesége
ütésnyomairól készült/ ez is magáért beszél. És sajnos nem volt egyedül
Őt mozgatták, és mozgott, aki megmozdította azt remélem máglyán fogják
égetni. Nem igazán hiszem, hogy idegenen fogja érinteni, hisz bőven ezt
tanulta, ott ahonnan jött. Szóval már nagyon érik az idő, és eljő majd
az igazság órája. Ideje lesz már, hisz másfél éve hordozom! Azt hogy a
környezetemben azok a cégek melyek tudnának segíteni, valószinüleg
ennek a közremüködésnek köszönhetően nem teszik. De hol van a többi
nagy vállalat? Miért van az hogy a sorstársainknak sikerül ezt a nem
kevés összeget összeszedni, nekem, aki a betegágy mellett dolgozom,
becsülettel felneveltem a gyerekeimet, nekem ez nem jön össze. Máshol
felajánlások, rendezvények tömkelege, több milliós adomány érkezik,
hisz itt senki sem a sajátját adja, mégis úgy tűnik már a közös kalap
is csak másra való. Elnézést a skeptikus hangnemért, de nehezen
viselem, és még nehezebben cipelem, azt, ami az igazság, de jobb
hallgatni róla, pedig itt az én szívemben nem lehet meg nem történté
tenni.Még mindig várjuk a csodát, hátha ide ér! Sziasztok, puszilunk
Mindenkit!
Újra Meglepetés!
2008 június 12. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Úgy vártam ezt a mai napot, mint kisgyermek a karácsonyt! És íme, itt van! Ma nagyon bízakodó vagyok,remélem a jövő engem igazol! Először is mindenekfeletti hálám Kuti Péternek, aki segítőkészségével fényt hozott az életünkbe, és a mai Meglepetés újság segítségével újra mindenki elé tárul Dóri sorsa. Korán reggel küldtem Bencét, a kisfiamat újságért, a közelben lévő kisboltban már nem lehetett kapni, reggel 7.30-kor már elfogyott. Azonnal kocsiba pattantam és írány a következő újságos! Megvettem, és nem bírtam megállni, hogy ne ott olvassam el az autóban, nagy hiba volt! Hazafelé könnyfüggönyön keresztül vezetett az út! És még most is pottyognak a könnyeim, most, hogy az első utam ide vezetett Hozzátok, és próbálom írásba önteni, azt amit, most érzek, tegnap már kerestek telefonon, és segítséget ígértek, természetesen most is azok, akik magánemberek. Tegnap már sejtettem, hogy nagy durranás lesz a kedves Újságíró Úr cikke. Benne az én és kicsi lányom nem könnyű sorsával. Nagyon köszönöm Mindenkinek aki keresett, és azoknak is akik a mai megjelenést követően nyújtanak segítő kezet! Ma még nem tudom mit hoz a jövő, de mint lehetőség, nagyon éltet, a frissen diagnóztizált gyomorfekélyem ide- vagy oda ma biztosan jól leszek, még ha fizikailag nem is így indult ez a nap! A lelkem most újra szárnyal, és ez új erőt ad! Köszönöm!
Itthon? ez itt az édes Otthon?
2008 május 20. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Már régen írtam, pedig nem szeretnék hálátlannak tűnni, de a
dolgaink nem úgy mennek ahogy kellene, és ez nagyon
lelomboz!
Sajnos a megkeresett vállalatok nagy részét teljesen hidegen hagyta
Dóri sorsa, és mivel minden olyan ötletet már kimerítettem ami számba
jöhet, most itt állok és már csak a csodára várok. Megértek mindent,
csak azt az egyet nem hogy mit keresessek én idegen helyen ha az itt
élő nagy vállalatok nem érzik szívügyüknek a segítséget. Egyedül a
Foresttől kaptam értesítést, hogy megkeresésem nem járt eredmény
nélkül, és Dórika számlájára ráutaltak egy bizonyos
összeget. Még vannak reményeim az utolsó kb 15 levéllel
kapcsolatban, nem sok, de 2-3 olyan helyben bizom, ahol esetleg még
számíthatok segítségre. Szeptemberben szerettünk volna elutazni, nincs
sok esélyünk rá. Orbán Viktor passzolta a labdát, és azóta se hallottam
semmit, ami arra utalna, hogy általa számíthatnánk bármire is. Szívesen
ajánlanám fel Dóri arcát reklámcélra ha ezzel is hozzájárulhatnánk
ahhoz, hogy eredményesebb legyen a gyűjtés. A kupakok folyamatosan
gyűlnek, nagyon édes történetem van ismét ezzel kapcsolatban. A
blogomat olvasva jutott el hozzánk egy Temesvári házaspár beteg
gyermekével, akik azóta hogy febr. 9.-én előszőr találkoztunk, már túl
vannak az első kínai őssejtbeültetésen. 7 éves kicsi lánykájuk, tudván
hogy mi gyűjtünk, még Kínába is eltette Dórikának a kupakokat, és e
hónap 5.-én miután hazajöttek el is hozták, az otthon gyűjtött több
zsáknyival együtt. Mostmár elmondhatjuk, hogy még Ázsiából is van
kupakunk! Annyira örülök, hogy sikerült ennek a családnak is a
beavatkozás, hisz már 2 héttel a beültetés után Áginál eredmények
mutatkoztak, nagyon sokat jelent ez nekem is, nem még a családnak, akik
mint a megszállottak rohantak a gyerekkel Kínába. Azt hiszem
megcsaltak az érzéseim, annyira biztos voltam benne, hogy valami csoda
történik, nagyon éreztem, de elmaradt, és még most sem hiszem, de
sajnos így van. Vártam a csodára, soha nem csalt meg az ennyire biztos
érzés, tudtam, éreztem, biztos voltam benne, de íme a nagy semmi. Ma
már megnyugodtam, és kérem a jó Istent ne tápláljon bennem reményeket,
majd lesz ahogy lesz, ma már kiegyezem annyival, hogy ha ki kell
jutnunk, meg lesz, ha meg van valami oka annak, hogy ez nem sikerül ,
hát legyen, nem tudok többet tenni, mint amit már megtettem, pedig
szívesen lennék aranyat tojó tyúkocska, ne értsd félre, nem kell több
mint ami a szükségleteinket fedezi, csak ne kelljen kuncsorognom, és
legyen annyi amennyire nagyon szükség van. Már már azon voltam, hogy
itt hagyom ezt az országot, és mindenképp kijutok Amerikába, hisz ott
megfizetnek, egyszerűen nincs más lehetőség arra, hogy emberi életet
élhessünk, és a kétkezi munkám által teremthessem elő azt amire
szüksége van a családnak. Nagyon magam alá kerültem, miután úgy éreztem
nem igazán van olyan momentum egy ideje, ami itt tarthatna egy
kínálkozó lehetőség mellett. Dóri megszületett, addig sem hullott semmi
az ölembe, volt mögöttem sok minden, de legfőbbként a 7 gyerek. A 7
gyerek minden örömével és bújával, és minden egyébbel amit a 16 évesen
megkezdett felnőtt életembe bele lehetett süríteni. Aztán jött Dóra, és
a villámcsapás! Majd az igazságszolgáltatás, ami csúfot űzött belőlem,
csúfot űzött önmagából, majd úgy érezvén, hogy mit is adott nekem ez az
ország? kis híján világgá szaladtam. Persze azt is családostúl! Itt
volt az a pillanat, amikor nem érdekelt semmi, és sikerült magam
meggyőzni, hogy a pert is korrupció által vesztettem el, beszéltem
azóta erről több emberrel, és sajnos megtudtak győzni, hogy a sejtelmem
nem is annyira alaptalan, nem egy olyan esetet ismernek ami hasonlóan a
miénkhez, az ügyvéd, és a kórház közt dőlt el , a megkárosított egyén
rovására, de mindenképp az állam javára. És akkor mit is érez az a
szerencsétlen, akinek tönkretették a gyerekét/ és a családja egész
életét/, aztán az igazságügy amiben még bizhatott, ami kissé kárpótolta
volna, és most ne hidd hogy kizárólag az anyagiakra gondolok, mert az
igazság bizonyítása legalább olyan fontos, az is cserbenhagyja. Ha még
nem elég akkor ott a korrupció, a megfizethetőség, és egyből a saját
ügyvéded gazdagodik, nem csak általad, de még a kórház pénzének sincs
szaga, hisz mindenki jól jár, csak te maradsz ott, végeredményeddel, és
azzal az érzéssel hogy mindent elvesztettél, és nincs itt olyan földi
isten amiben hinni mernél. Ekkor már minden mindegy és mennél minnél
messzebbre, mivel fertőnek érzed azt, aminek eredetileg élet a neve. Ne
hidd hogy ebben elmerültem, időről időre megrázom magam és tovább
lépek! Van miből táplálkoznom, érnek apróbb örömök, általatok, az
embertársaim által, Ti mellettünk vagytok, és nap mint nap jönnek újabb
és újabb megnyilvánulások amik éltetnek, és erőt adnak a későbbiek
elviselésére. A kupakok amelyekkel megkeresnek, az ismeretlen emberek,
akik nem kímélve a távolságot hozzák, küldik, és biztatnak, felhívnak
időről – időre, az a megmozdulás melyet az én kisgyermekemnek a sorsa
által érintett meg sziveket, ez nagyon sokat jelent, nem lehet leírni
mennyit, ez kevés ember tudhatja, és ha Te nem tartozó közéjük, akkor
hidd el nagyon boldog ember vagy! Vigyázz Magadra, ne érintssen meg a
kísértés szelleme, vígyázz a lelkedre, az egészségedre, a
környezetedre, mert soha nem tudhatod mennyit ér, amíg el nem veszíted,
és nem biztos, hogy valaha vissza tudod szerezni. A megnyugvás mely még
nem az enyém , remélem közel van, így vagy úgy de tovább kell lépni,
hisz itt vannak még “kisemberek” akikért élni érdemes! Legalábbis most
ezt így gondolom. Aztán jöjjön aminek jönnie kell, állunk elébe.
Sziasztok!
Sziasztok!
Már régen írtam, pedig nem szeretnék hálátlannak tűnni, de a
dolgaink nem úgy mennek ahogy kellene, és ez nagyon
lelomboz!
Sajnos a megkeresett vállalatok nagy részét teljesen hidegen hagyta
Dóri sorsa, és mivel minden olyan ötletet már kimerítettem ami számba
jöhet, most itt állok és már csak a csodára várok. Megértek mindent,
csak azt az egyet nem hogy mit keresessek én idegen helyen ha az itt
élő nagy vállalatok nem érzik szívügyüknek a segítséget. Egyedül a
Foresttől kaptam értesítést, hogy megkeresésem nem járt eredmény
nélkül, és Dórika számlájára ráutaltak egy bizonyos
összeget. Még vannak reményeim az utolsó kb 15 levéllel
kapcsolatban, nem sok, de 2-3 olyan helyben bizom, ahol esetleg még
számíthatok segítségre. Szeptemberben szerettünk volna elutazni, nincs
sok esélyünk rá. Orbán Viktor passzolta a labdát, és azóta se hallottam
semmit, ami arra utalna, hogy általa számíthatnánk bármire is. Szívesen
ajánlanám fel Dóri arcát reklámcélra ha ezzel is hozzájárulhatnánk
ahhoz, hogy eredményesebb legyen a gyűjtés. A kupakok folyamatosan
gyűlnek, nagyon édes történetem van ismét ezzel kapcsolatban. A
blogomat olvasva jutott el hozzánk egy Temesvári házaspár beteg
gyermekével, akik azóta hogy febr. 9.-én előszőr találkoztunk, már túl
vannak az első kínai őssejtbeültetésen. 7 éves kicsi lánykájuk, tudván
hogy mi gyűjtünk, még Kínába is eltette Dórikának a kupakokat, és e
hónap 5.-én miután hazajöttek el is hozták, az otthon gyűjtött több
zsáknyival együtt. Mostmár elmondhatjuk, hogy még Ázsiából is van
kupakunk! Annyira örülök, hogy sikerült ennek a családnak is a
beavatkozás, hisz már 2 héttel a beültetés után Áginál eredmények
mutatkoztak, nagyon sokat jelent ez nekem is, nem még a családnak, akik
mint a megszállottak rohantak a gyerekkel Kínába. Azt hiszem
megcsaltak az érzéseim, annyira biztos voltam benne, hogy valami csoda
történik, nagyon éreztem, de elmaradt, és még most sem hiszem, de
sajnos így van. Vártam a csodára, soha nem csalt meg az ennyire biztos
érzés, tudtam, éreztem, biztos voltam benne, de íme a nagy semmi. Ma
már megnyugodtam, és kérem a jó Istent ne tápláljon bennem reményeket,
majd lesz ahogy lesz, ma már kiegyezem annyival, hogy ha ki kell
jutnunk, meg lesz, ha meg van valami oka annak, hogy ez nem sikerül ,
hát legyen, nem tudok többet tenni, mint amit már megtettem, pedig
szívesen lennék aranyat tojó tyúkocska, ne értsd félre, nem kell több
mint ami a szükségleteinket fedezi, csak ne kelljen kuncsorognom, és
legyen annyi amennyire nagyon szükség van. Már már azon voltam, hogy
itt hagyom ezt az országot, és mindenképp kijutok Amerikába, hisz ott
megfizetnek, egyszerűen nincs más lehetőség arra, hogy emberi életet
élhessünk, és a kétkezi munkám által teremthessem elő azt amire
szüksége van a családnak. Nagyon magam alá kerültem, miután úgy éreztem
nem igazán van olyan momentum egy ideje, ami itt tarthatna egy
kínálkozó lehetőség mellett. Dóri megszületett, addig sem hullott semmi
az ölembe, volt mögöttem sok minden, de legfőbbként a 7 gyerek. A 7
gyerek minden örömével és bújával, és minden egyébbel amit a 16 évesen
megkezdett felnőtt életembe bele lehetett süríteni. Aztán jött Dóra, és
a villámcsapás! Majd az igazságszolgáltatás, ami csúfot űzött belőlem,
csúfot űzött önmagából, majd úgy érezvén, hogy mit is adott nekem ez az
ország? kis híján világgá szaladtam. Persze azt is családostúl! Itt
volt az a pillanat, amikor nem érdekelt semmi, és sikerült magam
meggyőzni, hogy a pert is korrupció által vesztettem el, beszéltem
azóta erről több emberrel, és sajnos megtudtak győzni, hogy a sejtelmem
nem is annyira alaptalan, nem egy olyan esetet ismernek ami hasonlóan a
miénkhez, az ügyvéd, és a kórház közt dőlt el , a megkárosított egyén
rovására, de mindenképp az állam javára. És akkor mit is érez az a
szerencsétlen, akinek tönkretették a gyerekét/ és a családja egész
életét/, aztán az igazságügy amiben még bizhatott, ami kissé kárpótolta
volna, és most ne hidd hogy kizárólag az anyagiakra gondolok, mert az
igazság bizonyítása legalább olyan fontos, az is cserbenhagyja. Ha még
nem elég akkor ott a korrupció, a megfizethetőség, és egyből a saját
ügyvéded gazdagodik, nem csak általad, de még a kórház pénzének sincs
szaga, hisz mindenki jól jár, csak te maradsz ott, végeredményeddel, és
azzal az érzéssel hogy mindent elvesztettél, és nincs itt olyan földi
isten amiben hinni mernél. Ekkor már minden mindegy és mennél minnél
messzebbre, mivel fertőnek érzed azt, aminek eredetileg élet a neve. Ne
hidd hogy ebben elmerültem, időről időre megrázom magam és tovább
lépek! Van miből táplálkoznom, érnek apróbb örömök, általatok, az
embertársaim által, Ti mellettünk vagytok, és nap mint nap jönnek újabb
és újabb megnyilvánulások amik éltetnek, és erőt adnak a későbbiek
elviselésére. A kupakok amelyekkel megkeresnek, az ismeretlen emberek,
akik nem kímélve a távolságot hozzák, küldik, és biztatnak, felhívnak
időről – időre, az a megmozdulás melyet az én kisgyermekemnek a sorsa
által érintett meg sziveket, ez nagyon sokat jelent, nem lehet leírni
mennyit, ez kevés ember tudhatja, és ha Te nem tartozó közéjük, akkor
hidd el nagyon boldog ember vagy! Vigyázz Magadra, ne érintssen meg a
kísértés szelleme, vígyázz a lelkedre, az egészségedre, a
környezetedre, mert soha nem tudhatod mennyit ér, amíg el nem veszíted,
és nem biztos, hogy valaha vissza tudod szerezni. A megnyugvás mely még
nem az enyém , remélem közel van, így vagy úgy de tovább kell lépni,
hisz itt vannak még “kisemberek” akikért élni érdemes! Legalábbis most
ezt így gondolom. Aztán jöjjön aminek jönnie kell, állunk elébe.
Sziasztok!
Sziasztok!
Már régen írtam, pedig nem szeretnék hálátlannak tűnni, de a dolgaink nem
úgy mennek ahogy kellene, és ez nagyon
lelomboz!
Sajnos a megkeresett vállalatok nagy részét teljesen hidegen hagyta Dóri sorsa,
és mivel minden olyan ötletet már kimerítettem ami számba jöhet, most itt állok
és már csak a csodára várok. Megértek mindent, csak azt az egyet nem hogy mit
keresessek én idegen helyen ha az itt élő nagy vállalatok nem érzik
szívügyüknek a segítséget. Egyedül a Foresttől kaptam értesítést, hogy
megkeresésem nem járt eredmény nélkül, és Dórika számlájára ráutaltak egy
bizonyos
összeget.
Még vannak reményeim az utolsó kb 15 levéllel kapcsolatban, nem sok, de 2-3
olyan helyben bizom, ahol esetleg még számíthatok segítségre. Szeptemberben
szerettünk volna elutazni, nincs sok esélyünk rá. Orbán Viktor passzolta a
labdát, és azóta se hallottam semmit, ami arra utalna, hogy általa
számíthatnánk bármire is. Szívesen ajánlanám fel Dóri arcát reklámcélra ha
ezzel is hozzájárulhatnánk ahhoz, hogy eredményesebb legyen a gyűjtés. A
kupakok folyamatosan gyűlnek, nagyon édes történetem van ismét ezzel
kapcsolatban. A blogomat olvasva jutott el hozzánk egy Temesvári házaspár beteg
gyermekével, akik azóta hogy febr. 9.-én előszőr találkoztunk, már túl vannak
az első kínai őssejtbeültetésen. 7 éves kicsi lánykájuk, tudván hogy mi
gyűjtünk, még Kínába is eltette Dórikának a kupakokat, és e hónap 5.-én miután
hazajöttek el is hozták, az otthon gyűjtött több zsáknyival együtt. Mostmár
elmondhatjuk, hogy még Ázsiából is van kupakunk! Annyira örülök,
hogy sikerült ennek a családnak is a beavatkozás, hisz már 2 héttel a beültetés
után Áginál eredmények mutatkoztak, nagyon sokat jelent ez nekem is, nem még a
családnak, akik mint a megszállottak rohantak a gyerekkel Kínába. Azt
hiszem megcsaltak az érzéseim, annyira biztos voltam benne, hogy valami csoda
történik, nagyon éreztem, de elmaradt, és még most sem hiszem, de sajnos így
van. Vártam a csodára, soha nem csalt meg az ennyire biztos érzés, tudtam,
éreztem, biztos voltam benne, de íme a nagy semmi. Ma már megnyugodtam, és
kérem a jó Istent ne tápláljon bennem reményeket, majd lesz ahogy lesz, ma már
kiegyezem annyival, hogy ha ki kell jutnunk, meg lesz, ha meg van valami oka
annak, hogy ez nem sikerül , hát legyen, nem tudok többet tenni, mint amit már
megtettem, pedig szívesen lennék aranyat tojó tyúkocska, ne értsd félre, nem
kell több mint ami a szükségleteinket fedezi, csak ne kelljen kuncsorognom, és
legyen annyi amennyire nagyon szükség van. Már már azon voltam, hogy itt hagyom
ezt az országot, és mindenképp kijutok Amerikába, hisz ott megfizetnek,
egyszerűen nincs más lehetőség arra, hogy emberi életet élhessünk, és a kétkezi
munkám által teremthessem elő azt amire szüksége van a családnak. Nagyon magam
alá kerültem, miután úgy éreztem nem igazán van olyan momentum egy ideje, ami
itt tarthatna egy kínálkozó lehetőség mellett. Dóri megszületett, addig sem
hullott semmi az ölembe, volt mögöttem sok minden, de legfőbbként a 7 gyerek. A
7 gyerek minden örömével és bújával, és minden egyébbel amit a 16 évesen
megkezdett felnőtt életembe bele lehetett süríteni. Aztán jött Dóra, és a
villámcsapás! Majd az igazságszolgáltatás, ami csúfot űzött belőlem, csúfot
űzött önmagából, majd úgy érezvén, hogy mit is adott nekem ez az ország? kis
híján világgá szaladtam. Persze azt is családostúl! Itt volt az a pillanat,
amikor nem érdekelt semmi, és sikerült magam meggyőzni, hogy a pert is
korrupció által vesztettem el, beszéltem azóta erről több emberrel, és sajnos
megtudtak győzni, hogy a sejtelmem nem is annyira alaptalan, nem egy olyan
esetet ismernek ami hasonlóan a miénkhez, az ügyvéd, és a kórház közt dőlt el ,
a megkárosított egyén rovására, de mindenképp az állam javára. És akkor mit is
érez az a szerencsétlen, akinek tönkretették a gyerekét/ és a családja egész
életét/, aztán az igazságügy amiben még bizhatott, ami kissé kárpótolta volna,
és most ne hidd hogy kizárólag az anyagiakra gondolok, mert az igazság
bizonyítása legalább olyan fontos, az is cserbenhagyja. Ha még nem elég akkor
ott a korrupció, a megfizethetőség, és egyből a saját ügyvéded gazdagodik, nem
csak általad, de még a kórház pénzének sincs szaga, hisz mindenki jól jár, csak
te maradsz ott, végeredményeddel, és azzal az érzéssel hogy mindent
elvesztettél, és nincs itt olyan földi isten amiben hinni mernél. Ekkor már
minden mindegy és mennél minnél messzebbre, mivel fertőnek érzed azt, aminek
eredetileg élet a neve. Ne hidd hogy ebben jönnie kell, állunk elébe.
Sziasztok! elmerültem, időről időre megrázom magam és tovább lépek! Van miből
táplálkoznom, érnek apróbb örömök, általatok, az embertársaim által, Ti
mellettünk vagytok, és nap mint nap jönnek újabb és újabb megnyilvánulások amik
éltetnek, és erőt adnak a későbbiek elviselésére. A kupakok amelyekkel
megkeresnek, az ismeretlen emberek, akik nem kímélve a távolságot hozzák,
küldik, és biztatnak, felhívnak időről – időre, az a megmozdulás melyet az én
kisgyermekemnek a sorsa által érintett meg sziveket, ez nagyon sokat jelent,
nem lehet leírni mennyit, ez kevés ember tudhatja, és ha Te nem tartozó
közéjük, akkor hidd el nagyon boldog ember vagy! Vigyázz Magadra, ne érintssen
meg a kísértés szelleme, vígyázz a lelkedre, az egészségedre, a környezetedre,
mert soha nem tudhatod mennyit ér, amíg el nem veszíted, és nem biztos, hogy
valaha vissza tudod szerezni. A megnyugvás mely még nem az enyém , remélem
közel van, így vagy úgy de tovább kell lépni, hisz itt vannak még
“kisemberek” akikért élni érdemes! Legalábbis most ezt így gondolom.
Aztán jöjjön aminek
Október 8.-án utazunk!
2008 szeptember 25. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Már úgy tűnik meg van a végső időpont! Le van foglalva a repülőjegyünk, és már csak remélni tudom, hogy ki is tudjuk fizetni. Sajnos a szóban tett ígéret elszállt, kb 3 hete felhívtak a Csányi alapítványtól. 3. neki futásra végre célba ért a levelem, 2 x küldtem postán, 1x egyéb módon jutott be az Alapítványhoz a kérelmem. Az első kettő az nem ért célba, valahol az első kézből került a kukába, a harmadikat le kellett iktatni, mert aki oda vitte addig nem hagyta ott amíg ez meg nem történik. Ezután hívott fel egy hölgy az alapítványtól, és kérdezett ki részletesen. Közölte, hogy ugyan nem ilyen célra létesítették ez az alapítványt, de van egy kis %-nyi rész amelyből más célokat is szoktak támogatni. Elmondtam, hogy még a repülőjegyünk ára lóg a levegőben, mely kb járattól függően 400 e ft- körül van. Természetesen kerestük a legolcsóbb jegyet. Legnagyobb örömömre biztosított róla, hogy pénz ugyan nem tudnak adni, de a repülőjegyet kifizetik. Igéretet tett, hogy a következő héten felhív, mihelyt az elnökasszony hazaér külföldről. Innen kezdve vártam, vártam és csak vártam tegnapig. Mivel 2 helyen van foglalva jegy, és most arra várunk, hogy kapunk-e kedvezményt a közvetlen járatra, vagy kénytelenek vagyunk átszállással utazni, mivel ez a legkedvezőbb anyagilag, de pénteken fizetni kell az biztos, így felhívtam az alapítványt, a hölgy közölte, az elnök úr nem szándékozik egyéni támogatást nyújtani.Erre a célra egy más alapítványt támogatnak, és külön nincs lehetőség Dórit segíteni. Hát mit ne mondjak maradt 24 órám rá hogy előteremtsem a repjegy árát. Itt tartunk jelenleg, valahogy biztosan utazunk, csak még a megoldás nem tiszta. Hát ennyit a mi szerencsénkről. Reméljük a folytatás ennél csak jobb lehet. Remélem, képet kaptatok arról, hogy mennyire lehet hinni, bízni abban, ha végre odajut egy kérelem, felhívnak, és ha már beléd cseppegtették a reményt miként lehet egy tollvonással keresztül húzni, ott ahol pénz van ott hatalom is van, és Csányi Sándornál ne lenne, hisz Ő magyarország egyik leggazdagabb embere! 2x sikerült a kukába küldeniük segítséget kérő levelem, hát harmadszorra megmutatták akkor se! Ez van, nem búsulunk, lesz ez emígyis!!!!! Sziasztok!
Oldal ajánlása emailben
X