Eljött a bucsú ideje!
2008 október 28. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Érdekes módon érkezünk, hisz itteni idő szerint hajnali 2 20-kor
szállunk fel, és otthoni idő szerint fél hatkor reggel érkezünk. DE!
Közben eltelik 10 óra. Hogyan is? 7 óra idő eltolódás miatt. Mikor itt 2.20 lesz, akkor otthon 16.20.- és így már talán
érthetőbb, miként alakul hogy látszatra pár óra alatt hazarepít a
Hainan légitársaság. Vissza térve az eseményekre. Dórika tegnap gyorsan
és sikeresen túl esett az utolsó beültetésen, már nagyon rutinos, már Ő
sürgeti a személyzetet, hogy mikor szúrnak már? Várakozunk minden
alkalommal, és nagyon nehezen bírja viselkedésileg a 1-1,5 órás
tétlenséget. Tegnap is sikerült elsőre vénát találni nála, és ennek
örömére, egy pillanat nyugta nem volt, minden porcikája izgett-mozgott kivéve a jobb
kezét amelyikben a tű benne volt. Azzal kezdtük a kórházi
tartozkodásunkat, hogy beszélgettünk a főorvos bácsival, arról hogy mi
várható, és a továbbiakról, hogy mit tart szükségesnek. Közben Dóri
nagyon elemében volt, és miután a papírból kicsomagolta a cukorkát,
etette vele a Főorvos Úrat, aki teljesen el volt ragadtatval tőle. Oda
-vissza villogtak a vakuk, a főnővérke mindenáron megakarta örökíteni a
hatalmas vörös loboncos Dórit. Dóri grimaszolt. Néha már nagyon unja a
körülötte lévő felhajtást. A Dr Úr szerint még 1-2 beavatkozásra
szüksége van a kislánynak, mikor hüledeztem, és megtudta, hogy Dóri a
8. gyerek, azt mondta, megpróbálunk csökkenteni a következő áron. Hát
ez nagyon klassz, de fogalmam sincs hogy lesz tovább, és abban sem vagyok biztos hogy képes vagyok a pénz utáni szélmalom harcot újra kezdeni. Embert
próbáló dolgok ezek, amelyek kisérő elemeiről keveset tudtok, és úgye
ha már az ember rajta van az ügyön, akkor nagyon nagy szüksége lenne
lelki támogatásra, de a sok sikertelen megkeresés az ellenkezőjét
váltja ki az amúgy is megbélyegzett lelkemre. Egyszerűen nem érzem
etikusnak azt, hogy egy tönkretett életet, az ország aprajának és
hétköznapi nagyjának kéne rendbe hozni. A Dr aki mindezt tette, pedig
boldogan él és neveli a saját azóta született gyerekeit. Beteg ez a mi
országunk, több sebből vérzik. A kedves dr bácsi biztosan nagyobb
körültekintésel volt a saját csemetéire. Holnap ilyenkor már biztosan
Lábatlanra érkezünk, ahol vár a család, és kezdődnek a hétköznapok,
mely új kihívást tartogat a számomra, de erről majd bővebben később. A
viszontlátás reményében búcsúzom, köszönünk mindent, amit értünk
tettetek, az, hogy itt voltatok, és azt is de nagyon, hogy Vagytok
Nekünk!!!! Sziasztok!!!! Holnap már nem a Pekingi Parlament előtt múlt
héten lobogó magyar zászlónak örülünk, már teljes egésszében megérint a magyarság!
Az a fránya kínai kórság
2008 október 26. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Sajnos nem tudtuk legyőzni a kórságot, én még csak elviselem, marék széntabletta, nexium kíséretében, de Dóri is megfertőződött, és ez a nagyobb baj. Pénteken vendégeink voltak, a másik magyar család, már 2 napja nem voltunk akkor kinnt, mert egyszerűen nem voltam olyan állapotba, hogy bárhova elindulhattunk volna. Így aztán megérkezett hozzánk a keszthelyi illetőségű magyar család, akik a 15 hónapos súlyosan sérült kicsi lánykájukat hozták kezelésre. Dóri az elején még elég aktív volt, aztán egyre sápadtabb, de nem panaszkodott. Ágika a drága szállásadó dr-nőnk is lejött hozzánk, szokásához híven, nem üres kézzel, mindig hoz Dórinak valamit, most is így történt, frissen sütött pogácsát hozott a kicsinek, nekünk pedig mazsolás kalácsot. Dóri imádja Ágit, de most mégis visszautasította a pogit, majd kis idő elteltével hányni kezdett. Gyorsan túl volt rajta, és bevonult a szobába lefeküdni. Jót aludt, majd frissen jó kedvűen ébredt. Na nem tartott sokáig. Első útja a pogácsákhoz vezetett és mire észbe kaptam, már fel is falta. Na aztán jött a fekete leves, mondanom se kell, hogy a gyomrának más se hiányzott ennyi idő elteltével. Ujabb hányás 2x, ekkor már nagyon bágyadt volt. Befészkelte magát mellém az ágyba, apját kiszorítva a nappaliba, és édesdeden aludt. Reggel örültem , hogy nyugodalmas éjszaka után, már nem jöhet semmi rossz, de elszámoltam magam. Dóri nagyon aluszékony volt, semmit nem volt hajlandó elfogadni, egész nap csak 4 kkanál teát fogyasztott, majd az amúgy is gyenge állapotát, újabb hányások kísérték. Kissé aggódtam, mivel csak bízni tudtam abban, hogy nem a beültetés következménye a hányás, de mivel biztos nem lehettem semmiben, így felhívtam Zsuzsit, aki beszólt a kórházba és jelezte mi a gond. Aztán abban maradtunk, hogy várunk egy kicsit, de sajnos a helyzet romlott, így este 6-kor elindultunk a kórházba. Aggódalmam csak akkor szünt, mikor értesültem róla, hogy idegsebész ügyel a transzplantációs osztályon és Ő vizsgálja meg Dórikát. Kalados útunk a kórházba ezután kezdődött. Komolyan úgy láttam, hogy Dóri képtelen taxi helyett metróval megtenni a 18 km-es utat. DE! Mivel 20 ország politikusai tartozkodtak Pekingbe péntek-szombati napon, így a bennünket érintő útvonalat lezárták. Nem tudtam kideriteni hogy hazánkat ki képviselte, bár azt lehet mondani szomszédok voltunk, ugyanis az előttünk és a mögöttünk lévő szállodákban voltak elhelyezve a politikusok. No szóval, fogtunk egy taxit, Zsuzsi jól elboldogult kínaiul, és a sofőr közölte a gyerek érdekében jobb ha metróval megyünk mert nem érünk be a kórházba a lezárások miatt. Jaj szegény gyerek! Nagy kínlódás árán, végre lejutottunk a metróba, majd a dugig tömött szerelvényen, a saját magát megtartani is képtelen Dóri sírva tiltakozott a helyzet ellen. Végre kaptunk egy tűzoltó dobozon helyet neki, hol sírt, hol elaludt. Az már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy nem tud saját lábán közlekedni. A 37 kg-ját igen nehezen cipelte el az apja a legközelebbi taxiig, mert még 1 km-nyi gyaloglás lett volna hátra. Végre kórház, jön a Dr bácsi, aki csak a kínai nyelvet, és az oroszt beszéli, Ő felhívta a Dr-nőt aki angolul is beszél, majd Zsuzsi angolul elmondta mi a problémánk, a Dr-nő kínaiul továbbitotta az idegsebész dr-bácsinak, aztán jöhetett az infúzió, gyógyszerek. Sikerült 1 szúrásra vénát találni Dóri lábában, mindjárt közöltem a nővérkéknek cimezve, hogy harasó, a Dr bácsi pedig tolmácsolta. Végre volt az egy-két szavas orosz tudásommal közös nyelvünk. Innen kezdve mint a villám rendeződött az állapota Dórikánknak, már az infúzió közben, Mc Donals-ról álmodozott, nem érti, hogy miért nincs rá pénzünk. Később már énekelt, és nagyon elvolt. Annyira édes, mert akárhova megyünk, azonnal az osztálytársai, és imádott pedagógusai jutnak eszébe, rögtön mondja, édességre, ajándékra : vigyünk a gyerekeknek! Nagyon sokszor emlegeti a Tanító néniket, 20-30 szor is elsorolja: Magdi néni, Bori néni, Gabi néni!!!! Olyan szeretettel teszi mindezt, hogy végtelen mennyiségű hála tölti el a szívem. Miután lefolyt az infúzió, lábikájában bennt hagyták a tűt, és így jöttünk haza, ha mégis szükség lenne további folyadék pótlásra, akkor ne kelljen újra szúrni. Amit egyébként már hősiesen visel. De egy ápolónő lánya ne is cirkuszoljon! Ő ebbe született, tudta a történeteimből, hogy ilyen van, és talán ezért is viselkedik másként, mint a vele egykoruak. Ez minden alkalommal díjazzák is! Na de apropó tű. Ma reggel felébredünk, nekem persze első dolgom, az egy hete szinte ételt nem látott gyomrom tartalmának gyors távoztatása, amíg én a fürdőben voltam, addig Dóri se volt tétlen. Kijövök és csak nézek, áll előttem, és kezében a lábából kiszedett branül, a branül gumidugójában a tűvel, és az egész rögzités, Dóri közli ezt majd add oda a nővérkéknek. Ezzel elintézte rövidtávon a tűk további sorsát. Igaza lett, nincs rá szükség. Na de akkoris! Ez az én lányom, hát olyan amilyen akkor is nagyon szeretem! Ezzel zárom soraim, holnap beültetés, most csak vénás, nem engedem a gerincest, mert hála a jó Istennek, kedden késő este már a reptérre megyünk, és szerda hajnal 2.20 kor bay-bay Kína! Szerda reggel otthoni idő szerint 6 körül leszállunk remélhetőleg Budapesten! Nagyon jó lesz már. Újra azt érzem amit, tavaly, nem vágyom vissza! Hogy a szükség mit hoz a jövőben, az még rejtély, de nem a szívem csücske ez a hely! Puszikálunk Mindenkit, még egyszer biztosan leszek, aztán majd már otthonról! Sziasztok!
Köszönjük Dóri nagyon jól van!
2008 október 23. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Ezer bocsánat, nem felejtettem el mi a kötelességem, de a tavalyról ismert kínai kórság olyan jól érezte magát bennem, hogy újra meglátogatott. Azaz újra sikerült valamit jól benyalnom, mert hétfőtől szenvedek valami fertőzéstől. Most hál Istennek nincs lázam mint tavaly, de így is kínoz. Tegnap akár honnan jött az erőm, akkor is köszönöm, mert ma már nem tudtam volna végig csinálni a tegnapi napot Dórika mellett. Itt is látszik, hogy nincsenek véletlenek. Ma csak feküdtem, és most, hogy számonkérték hol is van az írásom, most vettem erőt, és álltam neki. Meg-meg szakítva az írást. Szóval tegnap! Bementünk a kórházba és a főorvos úr végezte el Dórinál a beavatkozást, nagyon rendesek voltak, hisz kértem változtatásokat, amelyeket teljes mértékben tekintetbe vettek. A műtő bejárata mögött altatták el a kislányt, és addig amíg nem aludt, addig ott lehettem mellette. A kis kezével még akkor is szorította az ujjam amikor lefejtették rólam. Mi ott vártuk a bejárat előtt, gyorsan talán 15 perc elteltével, már kijött egy műtősnő és intett, hogy minden rendben ment. Aztán hozták, kicsi szeme már nyitva volt, beszélt, és kérdezett, de nem igazán fogta még fel azt amit mondtam neki. Az őssejt transplantációs osztály megfigyelő kórtermében került elhelyezésre, ahol monitorra tették, és 6 órán keresztül figyelték a vérnyomását, szívmüködését, pulzusát, oxigént kapott orrán keresztül. Nagyon édesen feküdt, és mind a 6 órát szinte mozdulatlanul sikerül kihevernie. Sajnos az infúziót újra kellett megint kötni, a vénákkal vannak gondjaik. Olyannyira, hogy még az altató beadása közben is felajánlották, hogy megszúrhatom én, de mivel én felnőtt emberekkel dolgozom, így természetesen nem vállaltam. Szóval minden ment a maga módján, és rendben hála Istennek! Egy sajnálatos esemény volt, hogy még vagy 7-8 beültetés vagy valami olyasmit végrehajtottak a megfigyelőben, ott ahol Dóri feküdt, és persze bennünket kiküldtek, csak hát ez kb 1,5 órát vett igénybe, és szegény kicsi lány azt hihette, hogy ott hagytuk, mert mikor végre megnyugtathattam ki volt sírva a kis szeme. Hiába volt mellette mindig valaki, senki nem tudta neki megmondani, hogy csak a folyosóig mentünk. 6 óra elteltével megszabaditván láncaitól, felöltöztettük és taxival haza hoztuk. Jól van, ma már túlságossan is jól érezte magát, és csak komoly csaták után volt hajlandó beleegyezni abba, hogy a tanszereket is elővesszük. De muszáj volt, mert nagy hisztije után, nem voltam hajlandó vele szóba állni, tüntetőleg elvonultam a kádba, s mire kijöttem egy másik Dóri fogadott, egy aranyos, szófogadó, épp az olvasást befejező kicsi lány. Ettől felbuzdulva, közöltem most pedig írni is kell. Ez is megtörtént minden probléma nélkül. Már csak 6 nap és megyünk haza, már nagyon várjuk, főleg azért is mert már mindennek híján vagyunk. Puszika Nektek, köszönöm a bíztatást, és tudom, hogy a Ti erőtök is itt volt Velünk tegnap! Látjátok ez sem sikerülhetet volna nélkületek! Sziasztok!!!
Dóri ma a Nagykövetségen ebédelt!
2008 október 21. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Igen, nem régen jöttünk haza a Kínai Magyar Nagykövetségről, ugyanis fogadáson vettünk részt! Az október 23.-ai ünnep miatt fogadást rendeztek, melyen szeretettel láttak bennünket is! Nagyon jó volt a holnapra várható rémálom előtt. Volt sok-sok étel-ital-süti-gyümölcs. Álló fogadás keretében ismerkedhettünk meg a nagykövetségen dolgozó alkalmazottakkal, és a Pekingben élő magyarokkal. Annyira jó volt csoportokban hallható magyar hangot hallani. Holnap beültetés, amelyet már a műtőben fognak csinálni, de legalábbis remélem steril körülmények között. Aztán hála Istennek jövő hét szerdán haza repülünk! Nagyon jó itt, de bármennyi pénze is lehetne az embernek, akkor is haza vágyna, hát ha még azt is meg kell néznie, mit eszik, és azt is hol teszi ahhoz, hogy a csomagjába az otthon maradott 7 gyereknek is jusson valami. Remélhetőleg holnap este már itthonról írhatok, ugyanis reggel lesz a beavatkozás, és ha minden oké, taxival haza jöhetünk, aztán 1 nap szobafogság, Dóri lábadozása idejére, majd Peking meghódítása megint vár ránk. Még a nagyfalat, a madárfészek stadiont, és a Tiltott város mindenképp benne van a repertúárunkban. Puszika Nektek! Még ma este mondjatok el egy-két imát Dórikámért, mert Ti még javában aludni fogtok, hajnali 3-kor , mikor Őt a műtőbe tolják. Istenem kérlek légy Velünk!!!! Sziasztok.
Túl a Jéghegyen!
2008 október 19. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Végre magunkhoz térve a pénteki traumából, ismét itt vagyok!
Pénteken bementünk a kórházba 3-ra, ami otthon reggel 9 óra volt, és kb
fél hatkor megkezdődött a beavatkozás. Mégegyszer elmondtam a tavalyi
tapasztalatokat, de úgy tűnik hiába. Nem tudom eldönteni, hogy én nem
voltam eléggé hihető, vagy a módszereknek vannak híján, de sajnos újra
ua történt mint tavaly. Kezdődött azzal, hogy folyadékban itatták meg
Dórival az altatót, ami Őt közel nem altatta el, csak kezelhetetlen,
öntudatlan állapotot hozott létre, amiben meg kellett védenünk
önmagától, és magunkat is tőle. Ez nyugtázták és tovább mentek. Kissé
bosszantott, hogy úgy gondolták elegek vagyunk mi ott hárman a
gyerekre. Zsuzsi szegény végig velünk volt, és kénytelen volt,
hallgatni a méltatlankodásaimat. Ezt még tetézte, hogy mindezt egy
orvosi szobában kellett elszenvednünk, nem épp steril körülmények közt.
Majd kértem, hogy mostmár valamit tegyenek, mert eltelt úgy bő egy óra
és mi még mindig a tudatától megfosztott Dórival küzdöttünk, és
intravénás beavatkozást sürgettem. Ez meg is történt, de az altatás nem
volt teljes. Előszőr Zsuzsit, és a férjemet, majd engem is kiküldtek.
Ez felháborított, mivel a körülmények nem voltak olyan szinten
biztosítva, hogy nyugodtan hagyjam ott a gyereket, minimum annyit
elvártam hogy mellette maradhassak. De még az ajtót is bezárták utánam.
Dóri nyöszörgött, sírdogált, de nem volt magánál. Nagyon gyorsan túl
esett mindenen, és kb egy órán át amíg ki nem ürült belőle a szer,
amely a zavart, bodult, öntudatlan állapotot okozta, újra jött a
küzdelem, egyátalán azért hogy fekvő helyzetben tartsuk, majd hányt, és
nagy nehezen elaludt, egy számára felajánlott fekvő helyzetbe hozható
tolószékben. Nagyon felületes volt az alvása, többször felsírt, mikor
forgolódni szeretett volna mindig felébredt, kényelmetlen volt neki a
hely, így vissza tettük a vizsgálóágyra itt aztán végre álomba merült
rendesen, csak rémálmaiban kérlelt hogy ne, ne , anya ne. A szívem majd
megszakadt. Aztán mikor már rendesen mélyen aludt, volt időnk
beszélgetni Zsuzsival a körülményekről, és arról, hogy ezt nem hagyom
szó nélkül, átbeszéltük mennyire magasan képzett a gárda, és milyen
alaposan megfontolja a főorvos hogy kit vállal el, és nem rest
visszautasítani olyan betegeket akiknél nem tudja garantálni a
javulást. Én úgy gondolom kár lenne ezt az orvoscsoportot hagyni
elveszni a körülmények miatt. Mindenképp szeretnék beszélni Vele a
szerdai beavatkozás előtt, és lesz ami lesz a elmondom a kifogásaimat,
és tetszik, vagy nem a kínaiaknak lesz mit tanulni. Úgy látom ez
mindnyájunk érdeke, hisz az enyém azért mert szükségem van rá, hogy
elfogadható , vagy inkább úgy mondanám összekuporgatható,
összekodulható áron jussunk hozzá a nálunk orvosi ellenállást kiváltó
lehetőséghez, erről megint lenne mit írnom, és a tapasztalataimat mely
az útunk során értek, még mindig a megfelelő embernek tartogatom. A
kórháznak ahol, meg kell különböztetni az európai kultúrából érkező
embereket, nem lehet , vagy nem ajánlott vegyíteni az ázsiai minimális
igényekkel. A kórház mely kiváló szakember gárdával, és nagy
tapasztalattal rendelkezik, hisz itt külön osztály mükődik az ottani és
környező országbeli betegek gyógyítására, és nagy tapasztalatokat
gyűjtött már be ezen a területen az orvosgárda. Itt ahol nem arra megy
ki minden, hogy jöhet mindenki, bevállaljuk, aztán lesz ami lesz, itt
nem veszhet el a lehetőség a sok magyar elől, akiket ha nem
megnyomoríntottak, mint bennünket, akkor más trauma után jelent
lehetőséget ez a gyógymód. Éppen ezért, minden feszélyezettségtől
mentesen fogom közölni, hogy min kell javítani, ahhoz, hogy más
régióból is ide toduljanak az emberek. Ez megoldható, hisz lásd
Hangzout, ahol ezt már egyből felmérték, igen csak hát talán
egymillióval többért. Egyébként a tavaly bennünket kezelő Beike cég is
szeretne ebbe a kórházba leszerződni, a beavatkozás ára pedig
mérföldekkel lesz több az általunk tavaly fizetettekhez képest. És
akkor nem beszélek arról hogy most sem azt az árat fizettük amit
tavaly. Mi ezt most fokozottan éltük meg, mert nem a kórházban
kerültünk elhelyezésre, és mint bejáró beteg, úgy érzem a személyzettől
kissé más elbánást kaptunk. Sokat beszéltünk az éjjel Zsuzsival, Ő
tudja mit csinál, és nagyon jó uton halad, csak még az elvárásainkat
kell helyre rakni, aztán minden sínen lesz. A beavatkozás előtti napon
sokat beszélgettünk a szállásadó Dr-nővel akit nagyon megszerettünk,
Dóri rendesen rajong érte, és tényleg igen kedves, okos nyitott
teremtés. Ez nekem azért is volt nagyon jó, hogy kontrolláljam az én
érzéseimet, hisz én most sérülékenyebb és érzékenyebb vagyok a
szokásosnál, és nem akartam kevésbé reális képet adni a helyzetről.
Miután a őssejtbeültetés megtörtént, Dóri bekerülhetett volna a
megfigyelő szobába, de mivel nem voltam az előző beavatkozásnál
megelégedve a szoba mondjuk úgy színvonalával , így jobbnak láttam az
orvosiba maradni. És akkor nem részletezném a széken töltött éjszaka
élményét. Mióta itt vagyunk, a repülés során szerzett ödémától még nem
sikerült megszabadulni, ez az éjszaka pont jót tett még neki, de úgy
vagyok vele, ha már a félidőig kibírtam, akkor már csak kibírom végig.
Aztán otthon jöhet a vízhajtó.Éjfél után még megnézte a Dr bácsi Dórit, majd hajnali 4 kor mindnyájan magunkhoz tértünk, a kicsi lány evett, ivott, és reggel 9 körül elhagytuk a kórházat. A tegnapi nap az alvás és némi ébrenlét váltakozásait követte. Majd ma reggel 8 kor végre kipihenten keltünk. Mostmár vissza tekintve
nem élem meg annyira drasztikusnak az eseményeket, de javítandónak
mindenképp. Ja és még annyit mindenképp fogom közölni, hogy lumbál
punctióhoz segédkezni szoktam, és nem kizárva lenni, engem elsősorban a
beavatkozás menete, vagy hát hogy is mondjam a menetének minden téren
megfelelő helyessége érdekelt elsősorban, és ez is csak a körülmények
miatt. Sziasztok!
Hétfőn túl-pénteken innen
2008 október 15. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Túl az elsőn, amely nem volt megterhelő, és a gerinces beültetésen innen, melytől nagyon félek. Aki elejétől követi az eseményeket, az tudja nagyon megkínlódtunk a gerinces beültetésekkel. Dóri nagyon rosszul viselte, teljesen ki kelt önmagából, kitépett minden eszközt, vezetéket, infúziós csövet magából. 5-en nem tudtuk lefogni, és bármilyen nyugtatónak szánt gyógyszerrel, injekcióval próbálkoztak hatástalan volt. Most kifejezetten hangsúlyozom ezeket a dolgokat, mert ez nekem emberileg is borzasztó megélni. Arról nem is beszélve, hogy ha nem kap megfelelő altatást, akkor a lumbális beavatkozás után töltendő 6 óra mozdulatlanságra esély sincs. Ha pedig nem pihen akkor másnap láz, és hányás jön. Mi pedig a kórháztól kb 1óránál is több időnyire vagyunk. Tehát azért nagy az aggódalom bennem. A vénás viszonylag gyorsan megvolt, eltekintve, hogy 3 sikertelen szúrást követően, javasoltam talán a lábában kellene vénát keresni, innen kezdve nem volt gond. Míg ott várakoztunk, igen erős ingerként jelentkezett nálam, hogy megtanítsam a személyzetet a tisztaságra. Hát bizony ezen a részen nem erősségük a takarítás. Megnéztük az új épületet, ott gyönyörű, csilli-villi minden. Tegnap nagyot kirándultunk a Ritán parkba, ahol Dóri kimozoghatta magát, játszótér, hinta, mászóka, minden volt ami szem-szájnak ingere. Az érdekesség az volt, hogy felnőttek részére is kialakítottak játszótér félét. Ami engem nagyon a edzőgépekre emlékeztetett, de mégis más volt, és nagyon vicces, Dóri ezt is nagyon élvezte, alig lehetett elvonszolni onnan, pedig felvonult a katonaság a parkon belül lévő térre, és ott gyakorlatoztak, mármint ilyen védelmi féle dolgokra gondolok, nagy hezitálás után végre hajlandó volt megnézni velünk, de aztán vissza kellett menni a felnőtt játszótérre. Estére hullafáradtan értünk haza. Nem is volt gond egész éjjel, aludt mint a tej, sőt egyedül, és nem kiabált éjszak nekem, hogy anyuci bújj mellém! Nagyon klassz helye van a nappaliban, nagy hatalmas franciaágyat toltak az egész falat betöltő erkély kijárathoz, és ott szokott nappal játszani, éjjel pedig pihenni, a mindig friss ágyneműben. Ez ugyanis 3 naponta cserélik, mint ahogy takarítanak is ránk. Na már nem akarom nyújtani a dolgokat, csak annyit még hogy a honlap galériájában van feltöltve több kép, melyet most csináltunk. Puszilunk Mindenkit! Szorítsatok pénteken nagyon, minden erőtökkel segítsétek Dórit, szüksége lesz rá. sziasztok! Azoknak akik csak a blog címét ismerik, leírom a honlapét is: //http:gombaidori.extra.hu/
Ha hétfő akkor beültetés!
2008 október 13. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Itt a hétfő, és ha itt van akkor ma őssejtes nap van. Ma délután
itteni idő szerint du 3 órakor Dóri megkapja az első adag őssejtet
vénásan. Igen ma, mert míg otthon mindjárt éjfél, itt már reggel fél
hat van. Tegnapi napunk nagyon kellemesen telt, délután kedves
szervező-tolmácsunk kíséretében meglátogattuk a közeli selyempiacot,
ahol sikerült a nap hátralévő részének nagy részét eltöltenünk. Zsuzsi
mindenben a segítségünkre volt, tapasztalataival, és nyelvtudásával
egyaránt. Vettünk Dórinak egy-két polót ugyanis az utolsó esti
csomagolásnak az átka, hogy úgy éjfél magasságában az ember nem igen
látja át miből mennyit pakol, így aztán voltak dolgok amelyek nélkül
jöttünk el. Itt fantasztikus kínálat van, és semmi köze, vagy
legalábbis nagyon kevés ahhoz amit otthon láttok a kínai üzletben.
Kínát a magyarországon látottak alapján megítélni nem lehet. Az hogy
mit gyártanak abból a célból, hogy nálunk eladják, és melyik réteg az
amelyik ezt véghez viszi annak nincs köze, ahhoz amit itt látni lehet.
Árú bőség, és minőségi árubőség! Csodálatos otthoni butikokat
meghazudtoló kínálat. Meglátnak bennünket fehér embereket, és az árak
az égig szöknek, aztán jön az alku, és amit te ajánlottál az elején, és
állítják hogy ha ennyiért odaadják kinyírják őket, aztán mégis
visszahívnak , ha feladod és ott hagyod. Persze ez nem azt jelenti hogy
fillérekért lehet vásárolni, de minden esetre valamivel olcsóbban mint
otthon, de a választék, és a minőség, az esztétikai élmény nem
mindennapi.Tehát nagyon tudnám élvezni, ha …. az a ha ott nem volna.
A kórház mely a csoda részét kínálja hatalmas, van egy régebbi épülete,
és ez ad otthon az őssejt centrumnak, és van egy nyugati színvonalat
képviselő újabb hatalmas tömbje. Maga az osztály, ahol javarész csak
kínai betegekkel foglalkoztak idáig, eléggé a János Kórház
körülményeire emlékeztet. Nekem ez csak azért idegen egy kicsit, mert
Esztergom ahol dolgozom, messze felül múlja körülményeivel sok hazai
fővárosi intézmény hasonló feltételeit. És hogy miért pont ide? Igen ,
nagyon körül jártam ezt a kérdést, és most úgy érzem a legjobb melett
döntöttem. Igen nagyon szép volt a tavalyi kórházunk, a maga luxusnak
mondható ellátásával, de az idei tapasztalatok melyeket a tavalyi
sorstársaink idén megéltek egy kissé elbizonytalanított. Mikor Zsuzsi,
az itteni kórház által alkalmazott szervezőnk felhívott, és ajánlotta
önmagukat, akkor kapásból elutasítottam, mondván a járt utat nem
cserélem fel a járatlannal. Ekkor még nagyon sok hiányzott a
pénzünkből, Ő pedig sokkal kevesebbért ajánlotta az azonos mennyiségű
őssejtet. Ez kissé gyanakodóvá tett. Ezt azért is így éltem meg, mert
közben Ukrajnát reklámozó cég is megkeresett, és ez nem az ahová a SOS
alapítvány viszi a magyarokat, hanem ujonnan nőtt ki a földből, luxus
körülményeit ajánlgatván, és kb félórányi győzködés után, hogy Ők a
legjobbak, elkövették azt a hibát, hogy próbálták a nálunk bevált
módszereit a kínaiaknak sárba tiporni. Innen kezdve aztán fordult a
kocka, mert aki úgy érzi a másik gyalázásával szeretne ügyfelet
szerezni, annak nem hiszem hogy hitele lenne. Megköszöntem és többszöri
megkeresésre sem gondoltam meg magam. Aztán jött Zsuzsi, és a sok
elérhető anyag amelyet az itt gyógyuló magyar honfitársaink hazahoztak.
És ekkor ez már kissé elgondolkodtatott! Képbe került Köln is, és
nagyon köszönöm annak a kedves anyukának aki éppen hazatérve az ottani
beültetésről ellátott minden információval. Nagyon tetszett, főleg az
miatt, mert saját őssejtel dolgoznak Németországban. Egy hét a kinnt
töltendő idő, nem kórházi körülmények között kell megszállni, és nagyon
korrektnak tűnik minden. Nagyon úgy tűnt, hogy lehorgonyzom mellettük.
Aztán újra elővettem a Pekingi dolgot, és informált Zsuzsika, hogy
Kínába is rendelkezésünkre áll ez a dolog, sőt nem csak egyszer kb
tízmillió őssejtet kap a gyerek majd ua. árért, hanem 4x 10 milliót.
Ráadásként a tavalyi szervezéssel júliusban Kínába látogató
honfitársaink elmondták, és fényképekkel alátámasztották, mennyire
puritán környezetbe kerültek idén, egyedüli pozítivum az volt, hogy a
tengerpartot látogathatták sűrűn. A képek melyek felkerültek egy-egy
közösségi oldalra magukért beszéltek. A nyomornegyedben éltek, a
kórházi körülmények csak valamivel voltak jobbak a környezettől, és nem
is az a baj hogy takarítással kezdték, hanem itt is megéreztem a pénz
szagát, mely bennem olyan gondolatsor indított el, hogy itt valaki a
színvonal beli különbséget, bizony lenyúlta. És ekkor volt az a pont,
hogy döntöttem! Az én adományokból szerzett pénzecskémet, nem tehetem
ki ilyen manővernek! Tartozom Nektek annyival, hogy megnézem hova adom.
Ha Pekingben ua. megkapom jobb körülmények között, és nem kell nyugati,
nem flancolni jöttünk, akkor nincs kétség, itt a helyünk! Remélem az
idő engem igazol, és elégedetten távozom. Zsuzsi nagyon aranyos, minden
tekintetben a lehető legmegfelelőbb személy ennek a dolognak a
képviselésére. A földön jár, veled és az ügyednek él! Csak ajánlani
tudom, ha az ember arra kényszerül, hogy erőfeszítések árán szereze meg
magának a gyógyulás esélyét, akkor ennél a helynél nem találhat
alkalmasabbat. Én legalábbis úgy érzem, a különbség mely az árból
adódik már egy következő beavatkozás alapjait teremthetné meg annak aki
a tavalyi megoldás mellett dönt, ha pedig a pénze sincs meg rá, akkor
főleg ne akarjon többet annál amit elbír. És akkor ezzel a
gondolatsorral zárnám a mai napot, mely igazán még csak most indul.
Puszilunk Mindenkit, holnap már megosztom az új őssejtecskékel keringő
Dóri tapasztalatait. Sziasztok!
Hahó Peking, itt vagyunk!
2008 október 10. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Megérkeztünk, hosszú volt, Dóri végig kínlódta, nem tudott elaludni,
nem találta a gépen a helyét, nagyon fáradt volt. Végre leszálltunk,
taxiba ültünk és csodálatos helyeket érintve megérkeztünk Peking
belvárosába, lélegzet elállító felhőkarcolók közé, gyönyörű
környezetbe. Itt a legnagyobb üzletemberek, és diplomaták laknak, mi is
egy ilyen pozíciót betöltő családnak az egyik lakásában kaptunk
elszállásolást, felajánlás révén. 30 emeletes az épület, mi a 9.-en
lakunk, a család a 29.-en. A lakás mindennel felszerelt, nagyon
exkluziv, végtelenül kedves, rendes a háziasszony, aki nem utolsó
sorban orvos. Tüneményes 10 éves kisfiát is sikerült már megismernünk.
Tegnap délután, kevéske alvás után, bemutatta nekünk közvetlen
környezetünket, hát mit ne mondjak, csak ámultunk-bámultunk, lehet hogy
a fizetésem összege mögé, még egy nullát kellene írni, hogy itt
megéljünk. Ez nem a tavalyi Kína, ez egész más, ilyen nem szerepelt a
képzeletemben sem, az emberek kíválóan öltözöttek, sofőr és kocsi várja
Őket a bejárat előtt, a velünk szembe lévő bevásárló központban
elképesztően gyönyörű dolgok, de még az árát sem néztem meg a
cuccoknak, mert lehet hogy már attól is sokkot kaptam volna. Korcsolya
pálya az U alakú épületben, és rengeteg olyan üzlet, melyet Pesten
talán színvonalban találni sem lehet. Beváltottuk kevéske pénzünket,
/sajnos a Csányi Alapítvány gondoskodott róla, hogy a költöpénznek
szánt összeghez még az utolsó nap több százezret kölcsön is kelljen
kérni/ aztán Dórit nem lehetett kicippelni a játszótérről. Sokáig
élvezte, hála istennek teljes biztonságban, mivel minden
mágneskártyával müködik és nem kell folyamatosan magunkhoz láncolni. Ez
azért írom így, mert a kedves Dr-nő elmondta, nagyon kell a gyerekre
vigyázni, főleg a metrón, és az egyéb kerületekben, mivel nagy a
szervkereskedelem, vagy váltságdíj reményében a fehér gyerekek kivannak
téve a veszélynek. Játszótér után, végig jártuk a házat, ahol jakkudzi,
edzőterem, futkosó szoba, saját kert áll rendelkezésünkre. Hát mit
mondjak, kezdem azt hinni a jó Isten kárpótol egy kicsit a sorsomért.
Nagyon gondos, és aranyos módon bekészített dolgokkal várt a hütőben,
és a lakás egyéb részein is. Mindenben a segítségünkre van. Este
bezuhantunk az ágyba, de sajnos éjjel kettőkor már jelezte Dóri
szervezete, hogy otthon nincs még éjjel. Pár órás fenntlét után
folytattuk az alvást. 7 után kipattantunk az ágyból, és készültünk a
kórházba. Kedvesen fogadtak, holnap megtörténnek a vizsgálatok, majd
hétfőn beültetés. Reméljük semmi nem jön közbe, mert ha valami miatt
tolódik a beültetési dátum valamelyike, akkor nem jöhetünk haza 29.-én,
akkor amikorra a repülőjegyünk szól. Ez pedig azt jelentené, hogy 90 e
ft felárért tudnánk későbbre cserélni. Ez pedig nincs!!!!! Hála Csányi
Sándornak, de van helyette repülőjegynyi kölcsön. Ja és persze, szűkös
rezsipénz. Na majd lesz valahogy, gyógyuljunk most ez a lényeg. A többi
csak részletkérdés mondhatná Csányi! Puszika Mindenkinek!!! Képek az
iwiw-en és próbálok holnap ide is küldeni!
Holnap ilyenkor már a levegőben leszünk!
2008 október 7. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Bár sokkal kevésbé feszülten, de mégis torokszorító érzésekkel teli búcsúzom hazámtól és Tőletek! Jaj annyira nem szeretem Kínát, és most mégis óriási lehetőség oda vissza menni. Most nyugodtabb vagyok, mint egy éve, már nagyjából tudom mire számíthatunk. Nem megyünk egyedül, talán ez is ad némi biztonságérzetet, pedig mindig is azt vallottam,hogy nem szeretnék magammal vinni senkit, mert ezt az összeget ugye nem a csikkzsebből húztuk elő. Aztán mégis így döntöttem, nem mertem felvállalni a megpróbáltatásokat egyedül. Pekingben a belvárosban fogunk lakni, egy kedves magyar családnál, minden luxussal ellátott lakrészben. Metróval fogunk a kórház és a lakás között közlekedni, és a beavatkozások napján Dóri mellett leszek a kórházban. Pénteken már beindul a nagyüzem, és a kislány előkészítése folyamatban lesz. Nem tudom, hogy fogok-e tudni a kórházban fotókat készíteni, ugyanis ez a Fegyveres Erők Kórháza, és valahonnan úgy rémlik, nem szabad fényképezni. Nyugodt szívvel hagyom itthon a nagyobb gyerekeket, hisz a nővérkéjük és a párja gondjukat viselik. Bízom benne, és nagyon kérem a Jó Istent, hogy probléma mentesen eltelik ez a 3 hét itthon is. Biztosan sokan tudjátok, fergeteges koncert volt a hétvégén Dóriért Budapesten. Nagyon, nagyon jól éreztük magunkat, annyira örültem neki, hogy ilyen színvonalas esemény, és ennyi ember mozdult meg a gyermekemért. Magáért a gesztusért, az élményért, a felemelő érzésért nem tudok eléggé köszönetet mondani a szervezőnek. És közben már – már családtaggá nőtte ki magát a szívünkben, remélem a baráti kapcsolat sokáig megmarad. Lassan búcsúzom, hisz már alig több mint 20óra van az indulásig, és én még az éjjeles műszak utáni állapotomban pakolással stb. kell hogy bibelődjek. Puszilunk Mindenkit csütörtökön ha minden igaz itt leszek!!!! Sziasztok!
Már egy hete itthon!
2008 november 5. | Szerző: Gombainé Marika
Sziasztok!
Ma újra megbizonyosodtam róla, hogy mennyire szerencsés ember vagyok! Az immént olvastam el kálváriánk folyamán megismert kedves patronálónk levelét. Annyira, de annyira édesek, aranyosak tudnak lenni az emberek, annyi segítőszándék, jóság és kedveség lakkozik sokukban. Tatabányáról jött az iwiw üzenet, Réka megint mint már számtalanszor biztosított feltétlen segítségéről, de nem is ez, hanem ahogy írja, mondja, teszi ez ad erőt, és végtelen szeretetet nyit a szívemben Írántatok, ki hasonlóan, vagy habitusához mérten visszafogottabban de biztosítottok róla hogy Vagytok nekünk, és szinte velünk lélegeztek! Annyi jó embert kaptam a sorstól kárpótlásul, hosszú kálváriánk óta. Sok barátunkkal akiket akkor ismertünk meg, akik nem voltak rest megmozdulni , amikor Dóriról hallottak, és nagyon – nagyon sok levélben, csomag kíséretében jött üzenet van még a tarsolyunkban. Nagyon szívmelengető, annyira jó hogy Vagytok Nekünk! El sem hiszitek, mennyit jelent, mert a lelketekben lévő ártatlan jóság természetes számotokra, én többször tapasztaltam már olyan eseteket is amikor a közvetlen környezetemben tudták miért harcolok, mégis a kupakot a szemétben találtam. Ez persze nem bűn, csak elgondolkodtató. Pedig egy kupak még talán fillérekben sem mérhető, mégis más volt a jelentése, nem az anyagi forrás. Mindig újra konstatálom mennyire sokfélék vagyunk mi emberek. Már régen megtanultam nem kérek számon, hisz én nem vagyok rá hivatott, de nem is felejtek.Lelkem becsület tábláján az élet húzza be a rublikákat. És mit kezdek vele? Örülök, mint most, hogy tudom még mindig gondoltok ránk, és csendben tudomásul veszek dolgokat, ha az élet olyan személlyel hoz össze, akiért nem érdemes szót ejteni. De térjünk rá Dórikára! Nagyon jól van, nagy örömmel ment hétfőn iskolába, és boldog voltam amikor láttam, milyen örömmel fogadja a közösség ahol az élete nem kis szakaszát éli. Már elkezdtünk íntenzíven gyakorolni, muszáj most utat mutatnunk a vadonatúj őssejtecskéknek. Tegnap feltűnően szivesen gyakorolt, bőven van mit behoznunk, hisz alig vettük elő a tankönyvet, nagyon elnézőek voltunk vele Kínába, hisz annyit szenvedett, szegény ártatlan gyerekem, azt sem érti miért kell elszenvednie dolgokat, és én az anyja miért harcolok érte. Nagyon jól el van az Ő kis világában, de sajnos Nekem ez kevés, ez a világ még általam mozgatott, és mindent elszeretnék érni, amit lehet addigra, mire ez a rugó korrodálódik. Bízom benne, hogy megértitek, nem tehetek mást, erre ítéltettem. Bármennyi az a csoda mely számára megadatik, a végtelen lehetőséget hozhatja el számunkra. Sokszor nem látszik, az amit mi élhetőbb életnek nevezünk, aki csak időnként látja Dórit, és jó periódusában, nem biztos hogy érti, miért harcolok. Az élhetőbb életet elég szűkmarkuan mérik, és nem tudjuk ma még, a mostani alkalom milyen eredményt tartogat számunkra. De mindenképp meg kellett lépnem, mert saját magammal szemben tartozom legfőképp elszámolással, ha az én lelkemben űr van, vagy úgy érzem nem élek egy lehetőséggel mely a gyermekem számára minőségibb életet eredményezhet, akkor nem tudok a tükörbe nézni, és nem tudom a hétköznapjaimat egészségesen élni. Egyébkén most nagyon jól érzem magam, újra képes lehettem arra, amire önmagamtól nem lennék. És ezt Nektek is köszönhetem!!! Puszilunk mindenkit! Drukkoljatok hogy a vadonatúj őssejtecskéink minnél hasznosabban és minnél nagyobb számban tudjanak beépülni Dórika kicsi agyacskájának arra a területére, melyet tönkretettek!
Oldal ajánlása emailben
X