Túl a Jéghegyen!

2008 október 19. | Szerző: Gombainé Marika |

 Sziasztok!

Végre magunkhoz térve a pénteki traumából, ismét itt vagyok!
Pénteken bementünk a kórházba 3-ra, ami otthon reggel 9 óra volt, és kb
fél hatkor megkezdődött a beavatkozás. Mégegyszer elmondtam a tavalyi
tapasztalatokat, de úgy tűnik hiába. Nem tudom eldönteni, hogy én nem
voltam eléggé hihető, vagy a módszereknek vannak híján, de sajnos újra
ua történt mint tavaly. Kezdődött azzal, hogy folyadékban itatták meg
Dórival az altatót, ami Őt közel nem altatta el, csak kezelhetetlen,
öntudatlan állapotot hozott létre, amiben meg kellett védenünk
önmagától, és magunkat is tőle. Ez nyugtázták és tovább mentek. Kissé
bosszantott, hogy úgy gondolták elegek vagyunk mi ott hárman a
gyerekre. Zsuzsi szegény végig velünk volt, és kénytelen volt,
hallgatni a méltatlankodásaimat. Ezt még tetézte, hogy mindezt egy
orvosi szobában kellett elszenvednünk, nem épp steril körülmények közt.
Majd kértem, hogy mostmár valamit tegyenek, mert eltelt úgy bő egy óra
és mi még mindig a tudatától megfosztott Dórival küzdöttünk, és
intravénás beavatkozást sürgettem. Ez meg is történt, de az altatás nem
volt teljes. Előszőr Zsuzsit, és a férjemet, majd engem is kiküldtek.
Ez felháborított, mivel a körülmények nem voltak olyan szinten
biztosítva, hogy nyugodtan hagyjam ott a gyereket, minimum annyit
elvártam hogy mellette maradhassak. De még az ajtót is bezárták utánam.
Dóri nyöszörgött, sírdogált, de nem volt magánál. Nagyon gyorsan túl
esett mindenen, és kb egy órán át amíg ki nem ürült belőle a szer,
amely a zavart, bodult, öntudatlan állapotot okozta, újra jött a
küzdelem, egyátalán azért hogy fekvő helyzetben tartsuk, majd hányt, és
nagy nehezen elaludt, egy számára felajánlott fekvő helyzetbe hozható
tolószékben. Nagyon felületes volt az alvása, többször felsírt, mikor
forgolódni szeretett volna mindig felébredt, kényelmetlen volt neki a
hely, így vissza tettük a vizsgálóágyra itt aztán végre álomba merült
rendesen, csak rémálmaiban kérlelt hogy ne, ne , anya ne. A szívem majd
megszakadt. Aztán mikor már rendesen mélyen aludt, volt időnk
beszélgetni Zsuzsival a körülményekről, és arról, hogy ezt nem hagyom
szó nélkül, átbeszéltük mennyire magasan képzett a gárda, és milyen
alaposan megfontolja a főorvos hogy kit vállal el, és nem rest
visszautasítani olyan betegeket akiknél nem tudja garantálni a
javulást. Én úgy gondolom kár lenne ezt az orvoscsoportot hagyni
elveszni a körülmények miatt. Mindenképp szeretnék beszélni Vele a
szerdai beavatkozás előtt, és lesz ami lesz a elmondom a kifogásaimat,
és tetszik, vagy nem a kínaiaknak lesz mit tanulni. Úgy látom ez
mindnyájunk érdeke, hisz az enyém azért mert szükségem van rá, hogy
elfogadható , vagy inkább úgy mondanám összekuporgatható,
összekodulható áron jussunk hozzá a nálunk orvosi ellenállást kiváltó
lehetőséghez, erről megint lenne mit írnom, és a tapasztalataimat mely
az útunk során értek, még mindig a megfelelő embernek tartogatom. A
kórháznak ahol, meg kell különböztetni az európai kultúrából érkező
embereket, nem lehet , vagy nem ajánlott vegyíteni az ázsiai minimális
igényekkel. A kórház mely kiváló szakember gárdával, és nagy
tapasztalattal rendelkezik, hisz itt külön osztály mükődik az ottani és
környező országbeli betegek gyógyítására, és nagy tapasztalatokat
gyűjtött már be ezen a területen az orvosgárda. Itt ahol nem arra megy
ki minden, hogy jöhet mindenki, bevállaljuk, aztán lesz ami lesz, itt
nem veszhet el a lehetőség a sok magyar elől, akiket ha nem
megnyomoríntottak, mint bennünket, akkor más trauma után jelent
lehetőséget ez a gyógymód. Éppen ezért, minden feszélyezettségtől
mentesen fogom közölni, hogy min kell javítani, ahhoz, hogy más
régióból is ide toduljanak az emberek. Ez megoldható, hisz lásd
Hangzout, ahol ezt már egyből felmérték, igen csak hát talán
egymillióval többért. Egyébként a tavaly bennünket kezelő Beike cég is
szeretne ebbe a kórházba leszerződni, a beavatkozás ára pedig
mérföldekkel lesz több az általunk tavaly fizetettekhez képest. És
akkor nem beszélek arról hogy most sem azt az árat fizettük amit
tavaly. Mi ezt most fokozottan éltük meg, mert nem a kórházban
kerültünk elhelyezésre, és mint bejáró beteg, úgy érzem a személyzettől
kissé más elbánást kaptunk. Sokat beszéltünk az éjjel Zsuzsival, Ő
tudja mit csinál, és nagyon jó uton halad, csak még az elvárásainkat
kell helyre rakni, aztán minden sínen lesz. A beavatkozás előtti napon
sokat beszélgettünk a szállásadó Dr-nővel akit nagyon megszerettünk,
Dóri rendesen rajong érte, és tényleg igen kedves, okos nyitott
teremtés. Ez nekem azért is volt nagyon jó, hogy kontrolláljam az én
érzéseimet, hisz én most sérülékenyebb és érzékenyebb vagyok a
szokásosnál, és nem akartam kevésbé reális képet adni a helyzetről.
Miután a őssejtbeültetés megtörtént, Dóri bekerülhetett volna a
megfigyelő szobába, de mivel nem voltam az előző beavatkozásnál
megelégedve a szoba mondjuk úgy színvonalával , így jobbnak láttam az
orvosiba maradni. És akkor nem részletezném a széken töltött éjszaka
élményét. Mióta itt vagyunk, a repülés során szerzett ödémától még nem
sikerült megszabadulni, ez az éjszaka pont jót tett még neki, de úgy
vagyok vele, ha már a félidőig kibírtam, akkor már csak kibírom végig.
Aztán otthon jöhet a vízhajtó.Éjfél után még megnézte a Dr bácsi Dórit, majd hajnali 4 kor mindnyájan magunkhoz tértünk, a kicsi lány evett, ivott, és reggel 9 körül elhagytuk a kórházat. A tegnapi nap az alvás és némi ébrenlét váltakozásait követte. Majd ma reggel 8 kor végre kipihenten keltünk. Mostmár vissza tekintve
nem élem meg annyira drasztikusnak az eseményeket, de javítandónak
mindenképp. Ja és még annyit mindenképp fogom  közölni, hogy lumbál
punctióhoz segédkezni szoktam, és nem kizárva lenni, engem elsősorban a
beavatkozás menete, vagy hát hogy is mondjam a menetének minden téren
megfelelő helyessége érdekelt elsősorban, és ez is csak a körülmények
miatt. Sziasztok!