Ez még nem a mi időnk!

2008 december 11. | Szerző: Gombainé Marika |

 Sziasztok!

Most így majdnem éjszaka tájékán, mikor magamra maradok a gondolataimmal, előfordul, hogy nem jön álom a szememre. Kinn szélvihar tombol, csapkodja az amúgy is omladozó vakolathoz a létrán mászó mű mikulást. A fények már kialudtak, pedig elárasztották az ablakokat, gyertyák égtek rendületlen hirdetve, hogy advent tájékán vagyunk! Ez az egy szép még megmaradt a házunkban, a vakolat, a tető, a kemény viszont katasztrófális. És bizony itt is csodának kellene történie, hogy újjá születhessen. Dórival egyidőben a család adósságállománya is egyre súlyosbodó állapotban jött erre a világra. Na de ki gondol erre, ha a gyerekéről van szó, már pedig semmi sem lenne drága azért, hogy  jobb állapotba láthassuk. Ez bizony pénzbe került amióta csak a világra jött Ő. Ma már nem maradt rá lehetőségünk, hogy gond nélkül élvezzük a kétkezi munkánk gyümölcsét, de ezzel szerintem nagyon sokan így vannak, sérült gyerek nélkül is. Dórikánk jól van, még nem produkál nagy dolgokat, látok rajta némi változást, remélhetőleg még sok mindent tartogat a jövő számunkra. Igazából mostmár lassan el kell hogy induljon erőteljesebben az ösvényen, melyet már tavaly kitaposott, és annyira, de annyira várom már, hogy pozitív dolgokról tudjak beszámolni. Pedig önző módon, talán nem is mások miatt, hanem leginkább az én lelkem örömére, és persze Dóri érdemére. Már nagyon várja a karácsonyt, sorolja, hogy mi mindent szeretne, lesz is neki bőven, aztán, majd a fekete leves utána következik. Nem bírom megállni, annyira szeretném kárpótolni azért amit el kell szenvednie, így aztán csak a pénztárcám szab határt a csillagos égnek. Nagyon nagy örömet szerzett neki a télapó várás, azonnal neki esett a csomagoknak, és az amúgy is telt alakjának adott még egy kicsit! Annyira édes tud mostanába lenni, itthon nagyon kiegyensúlyozott, rendszeresen minden nap egy kicsit gyakorol, és tüneményesen eljátszik a délután további részén, nem igen van vele mostanában gond. Dzsinikém készül az országos szavalóversenyre, és bizony nehéz verset választott magának, Vass Albert: A bujdosó imája című versel indul, gyakorol, és Dóri szájtátva figyeli, majd elhangzik szájából egy-egy idézet, annyira édessen mondja “vedd ki uram kezéből a keserű pohárt” , aztán meg ” üljön jóindulat a kormányszékeken” stb.  Oda áll, ahogy Dzsinától látja, és mondja, nagyon könnyen elsajátít hallomás alapján dolgokat. Remélem ez majd az olvasás területén is kifejlődik. Most más terápiát kapott mint tavaly, és nem tudom, hogy ez az oka-e annak, hogy másképp is indul nála a fejlődés. Mint írtam már felnőtt csontvelői őssejteket kapott gerincbe, annyira jó eredményeket mutat másoknál a kombinált kezelés, már türelmetlenül várom a hatást. Azt hallottam, hogy 2-3 hónapnak is el kell telnie, hogy eredmény szülessen. Nem bánom én , csak legyen! Akkor meg majd azért fogok aggódalmaskodni, hogy hogyan tovább, hisz a fél év amikorra vissza várnak, gyorsan eltelik. Most még annyira fáradt vagyok, és negatív a kínai élettől, hogy egyenlőre nem bírok nekiállni, a következő gyógykezelést biztosító rögös út megkezdésének. Lassan befejezem, és megyek a kicsim mellé, mert ma itt alszik velem, és én boldogan hallgatom a szuszmákolását. Kicsit meg van fázva. Néha alig bírom megállni, vagy nem is tudom, hogy ne simogassam meg arcocskáját, buksikáját. Hát hiába, Ő küzdött már az első pillanattól, hogy itt lehessen, és ezt nem lehet elfelejteni, az út amelyen jár, nagyon hepehúpás és én annyira kevés vagyok hozzá, hogy elhengereljem előtte.Pedig higyjétek el, akár csúszva – mászva, tíz körömmel is megtenném, ha ezen múlana. Puszika Nektek, karácsony előtt még találkozunk! Sziasztok!