Ami most nagyon megrázott!

 

Sziasztok!

Ami miatt újra írásra adom a fejem, az nem más mint örömömet megosztani

Veletek, hogy én lehetek a csodás kislányom édesanyja!

Nem volt könnyű idáig eljutni, és egy nagyon szomorú esemény döbbentett rá,

hogy mennyire szerencsés vagyok!  Dóri jól van, kiegyensúlyozott,

gyönyörű, és a lehetőségekhez képest a lehető legteljesebb az élete.

Történt 2010-ben, hogy levelet kaptam egy nyíregyházi hölgytől, aki kicsi

lánya miatt aggódott, és érdeklődni szeretett volna a kínai őssejtbeültetés

menetéről. Én akkor eléggé szkeptikus hangulatban voltam, hisz épp letelt a

beültetést követő 6 hónap, amikor Dórinak eredményeket kellett volna produkálni

a műtét hatására. Hát nem igen jött neki össze, de azóta tudom, hogy nem volt

eredménytelen , csak türelmetlen voltam. Szóval megkeresett kétségbeesve a fent

nevezett sorstársam, és leírta 2 éves kislánya Laura hirtelen beteg lett,

diagnózis: leukémia, sőt túl vannak a kemotherápián, amely során Laura

agykárosodást szenvedett. Az addig  fürge, gyönyörű gyerek, lebénult, nem

kommunikál, alig vesz tudomást a külvilágról.

Nagyon sajnáltam, de akkor mélyponton voltam, és nem volt erőm szebbé tenni

a napját, nem tudom a valós gondolataimat átírni, leírtam mit gondolok.

Többször feltettem magamnak a kérdést, vajon nem voltam -e túl negatív? Ma már

tudom, hogy nem! Sajnos.  annyira boldoggá tenne, ha nem lett volna

igazam, kérlek Rita bocsájts meg nekem! Nekem is voltak olyan élményeim, amikor

a harcomat elkezdtem Dóriért, hogy találkoztam emberekkel, akik kapásból

elutasították még a lehetőségét is annak, hogy esélye legyen a gyermekemnek a

gyógyulás reményéhez. Persze nem rosszból, csak meggyőződésből! Nem akartak

bántani, csak nem hittek bennem, benne, és a csoda lehetőségében. Csendben

jegyzem meg, hogy csak kis részben volt igazuk!

Bemásolom az akkor írt levelem, amit most a hír hallatán újra

elővettem..Sokszor gondoltam Rájuk az idő során, többször megnéztem Őket a

tv-ben, a harcuk során figyelemmel kisértem életüket. Íme a levél egy része:

Kedves Rita!

Először elnézést, hogy nem tudtam idáig válaszolni, sok minden történt, és

sokszor engem is megbénít a tehetetlenség, nem akarok , tudok tudomást venni a

feladataim rendszerezéséről. No tehát, nagyon átérzem azt amit Te most

érezhetsz, bocs, hogy tegezlek, de valamilyen szinten biztosan azonos szálon

fut a nyomorunk. Nagyon sajnállak, és csak remélni merem, hogy jobban viseled

mint én. A kezed nagyon meg van kötve, és persze bízz, és remélj, mert nincs

két egyforma eset, de mindig számolj azzal is, hogy nincs nagy merőkanállal mérve

a szerencse. Én is bíztam, repkedtem a lehetőségtől, és minden kicsi változást

a csodának éltem meg, ma már tudom nincsenek csodák! Lehetnek pici javulások,

lehet annak tulajdonítani dolgokat, mindent lehet, és természetesen csak úgy

érdemes neki indulni, ha így érzi az ember, de óva intelek attól, hogy nagy

reményeket táplálj. Kérlek ne utálj azért mert ezt írom, szívből kívánom, hogy

nálatok úgy sikerüljön minden ahogy szeretnétek, én ma már tudom, hogy jobb

lett volna inkább Dórinak a későbbiekben való elhelyezésére fordítani az

anyagiakat. Persze azok se jöttek volna össze, ha nem őssejt beültetésről lett

volna szó. Mindenki látott a gyerekénél javulást, egyszerre volt kint Kínába 19

magyar család, de tudod hiába mond mindenki amit csak akar, még egy mozgássérült

gyerek sem állt fel igazából a tolószékből, és egy agykárosult gyermek sem

jutott vissza az általános iskolába. Persze muszáj kapaszkodni valamiben mert

ez erőt ad, csak pici eredményekkel kell számolni, és nem szabad a csodában

bízni. Mi most alig vagyunk jobb állapotban mint mikor neki fogtunk ennek az

egésznek. Én személy szerint a Kölni klinikát javasolnám, mivel saját őssejttel

dolgoznak. Kínába csak a magán kórháznál voltak jók a viszonyok, de a jó

viszonyt is csak a közvetlen ellátásban kell érteni, maga a kórház ahol kínai

embereket gyógyitó része, már nem olyan fényes. Pl ott a szobából loptak meg,

telefon, fényképezőgép eltűnt, beosont egy kínai és elvitte, kihasználva hogy

többször kimentem a konyhába mivel Dóri előző nap beültetésen vett részt és

főztem neki másnap friss kaját. 2x Pekingbe voltunk, iszonyú volt! Csak állami

kórházon ne gondolkodj!

Mocsok, primitív modszerek, koszos kórtermek stb. Nekünk az elhelyezéssel

szerencsénk volt, de az utánunk jövők borzasztó körülményeket voltak

kénytelenek elviselni. Ha tehetném Dórit talán még elvinném Kölnbe, bár erősen

gondolkodnék azon is, nem ér meg annyit a szenvedése, amennyit lehet belőle

profitálni.

A blogom címe http://gombaidori.extra.hu/

nézd meg ha van kedved, akkor kezdtem el írni amikor először mentünk ki

2007-ben. Minden jót kívánok Nektek, és csináld végig amit a szíved diktál,

magad miatt is, hisz az ember csak akkor tud egy kicsit megnyugodni, ha tudja

megtett mindent amit csak lehet. 

De még jó, hogy az ember amikor neki fog ilyen dolgoknak a reményből tud

erőt meríteni.

Ha van kérdésed, írj nyugodtan, és ne haragudj ha nem azt

kaptad amit vártál, őszinte voltam, én így érzem! Remélem a sorsotok nagy mértékben

jobbra fordul, szívesen venném ha hallanék felőletek!

Üdv. Marika

 

Tovább a blogra »