Alig merem leírni!

2008 november 14. | Szerző: Gombainé Marika |

 Sziasztok!

Még lehet, hogy korai, és a világért sem szeretném elkiabálni, de
anyai szívem azt súgja itt a fordulópont!!!  Valamit látok, lehet hogy
csak lelki szemeimmel, valamit érzek, talán csak az anyák
megérzéseivel, de komolyan  úgy gondolom, túl a lejtőn, épp csak
milliméterekkel, de indulunk felfelé.  Dórin icipici mértékben, de
látom az emelkedést, talán senki más, és talán velem is csak a képzelet
játszik, de akkor is biztos vagyok benne, hogy megindult valami. Nagyon
nehéz volt a beültetés kezdetétől eltelt egy hónap. Mikor megkapta a
gyerek az első adagot, még nem is tudatosult bennem, hogy a viselkedése
attól változott rossz irányba, mert már dolgozik az első adag őssejt.
Még tavaly hívták fel a figyelmem, hogy lesz egy időszak, amíg nehezebb
lesz a kislánnyal, majd mikor visszaérünk a kiindulási pontra, utána
várható a tényleges javulás. Nem jutott most ez mindjárt az eszembe, és
nagyon elvoltam keseredve, nagyon megszenvedtünk Vele, de most hogy 1-2
napja látom a nyugodtabb gyereket, és fantasztikus kérdéseitől
megborzongok, és nem merem elhinni, hogy ezt Ő kérdezi, ma már érzem,
hogy nyílik a csoda kapuja, és jön, Istenem újra jön a tündöklő
napfény, mely hozza a világosságot szívemben, lelkemben, és az Ő kicsi
fejében. Bizonyára az iskolában is voltak problémák, néha mondott
ezt-azt itthon, jaj rettegtem mikor üzen valamit a Tanítónéni, de nem
tette, és amit az ember nem tud az nem fáj. Abból gondolom, hogy Dóri
viselkedése hagyott kivetni valót, mert itthon mi is nagyon
megszenvedtünk vele. Amikor az ember szembesül azzal, hogy így alig
lehet élni, akkor minden lehető változásnak borzasztóan kezd örülni.
Azt hogy az őssejt, először bont, aztán építkezik valahogy
elfelejtettem. Annyira aranyos tud lenni, ezt az utolsó 2 napban
sikerült erőteljesen megtapasztalnom, és tegnap, tegnap mikor az Auchan
felé utazva kérdezgetett, megállapított, rácsodálkozott, és ráadásul
probléma nélkül lehetett vele vásárolni, már rádöbbentem: nyílik a
kapu!  És szivárog a fény! Kérlek Istenem tárd ki ezt kaput, ne sajnáld
Tőlünk a tündöklő fényedet, kérlek aranyozzd be anyai szívemet,
melengesd vele a lelkemet. Annyit szenvedtem már miatta, add meg a
maximumot a kicsimnek! Nagyon nehezen tűrtem a kínai viszonyokat, de ha
a feltételek adottak lesznek, azonnal – azonnal  újra kész leszek
megszenvedni, az utolsó leheletemig kész vagyok küzdeni érte. És most
eszembe jut, egy-egy itthon szaktekintélynek számító tudósok szavai,
amikor lehúzzák és tönkreteszik nyilatkozataikkal  az ember
törekvéseit, hogy a gyermekét Kínába gyógyítassa.  Nem érdekel a sok
pénzhajhász hozzászólása, engem az eredmények motíválnak, lehet, hogy
nincs mögötte elég tudományos massza, de amikor ott kinnt Kínában
naponta 10-12 gyereken hajtanak végre ilyen beavatkozást, és a
Fegyveres Erők Kórházában ami állami tulajdonú, ezt szükségesnek
tartják, ettől a beavatkozástól érnek el eredményeket, külön erre
területre szakosodott sok-sok kórteremmel, és fáradtságot nem kímélve
gyógyítanak, akkor itthon ahol csak a kezüket tudják széttárni,
elhallgatva a bajt, vagy kíméletlenül odavágva, miközben a zsebek
tátonganak, azért, hogy a remény borravalóvá abortálodjon, addig nekem
itthon ne prédikáljon senki.   A két szememmel tapasztaltam meg, azt
hogy igaz gyérebb körülmények közt, de katonaorvosok hada küzdött a
saját fajtájuk gyógyulásáért, mi az elején még egyszem külföldiek
“csak” osztozhattunk ebben a csodában. Kína hatalmas lakossággal bíró
ország, ha ez a dolog nem lenne reményteljes, nyilván nem ölnének bele
annyi pénzt, és nem lennének majd minden város kórházában erre
szakosodott osztályok. Ez a magyar nagyagynak, sok, azt hogy gyógyítani
lehet vele szinte mindent, ez itt valahogy nem érdek. Feláldozzuk a
pusztulás oltárán az itthon reménytelennek látszó eseteket. És közben
persze egyszerre gyarapszunk, és pusztulunk. Csak az nem mindegy ki hol
áll. Mikor Dórikám megszületett, a kedves dr-bácsink, aki megfáradt a
számítógépes játékban az éjszaka 6 órája alatt, bizony félre nem
érthető módon adta tudomásomra, hogy valamit még nem teljesítettem. Úgy
érezte, amíg ő játszott, és a gyerekem agysejtje pusztult, majd végre
kéken világrajött, ezért bizony jár valami! Meg is kapta, lemosták róla
a szennyet, hisz eltelt 5 év és nekünk kuss! Mennyivel könnyebb
lehetne, ha nem összekuncsorognom kellene a tönkretett életet
felváltható remény árát. Akkor sem kívánnám a kutyának sem, azt amin
már keresztül mentünk, ha most a kártérítés árából utazhatnánk. De
ilyen az én hazám, nem hiába csak a lélek tartja össze, amíg érdekek
uralják, itt nem is lesz remény semmire. Na de nagyon elkanyarodtam az
örömteli kezdettől, és talán hosszúra is sikeredtem, úgyhogy sziasztok,
megyek élni tovább, mert küldetésem van itt a földön és kötelességem
teljesíteni. Azért is gyógyulunk és kész! Puszika