Már egy hete itthon!

2008 november 5. | Szerző: Gombainé Marika |

 Sziasztok!

Ma újra megbizonyosodtam róla, hogy mennyire szerencsés ember vagyok! Az immént olvastam el kálváriánk folyamán megismert kedves patronálónk levelét. Annyira, de annyira édesek, aranyosak tudnak lenni az emberek, annyi segítőszándék, jóság és kedveség lakkozik sokukban. Tatabányáról jött az iwiw üzenet, Réka megint mint már számtalanszor biztosított feltétlen segítségéről, de nem is ez, hanem ahogy írja, mondja, teszi ez ad erőt, és végtelen szeretetet nyit a szívemben Írántatok, ki hasonlóan, vagy habitusához mérten visszafogottabban de biztosítottok róla hogy Vagytok nekünk, és szinte velünk lélegeztek! Annyi jó embert kaptam a sorstól kárpótlásul, hosszú kálváriánk óta. Sok barátunkkal akiket  akkor ismertünk meg,  akik nem voltak rest megmozdulni , amikor Dóriról hallottak, és nagyon – nagyon sok levélben, csomag kíséretében jött üzenet van még  a tarsolyunkban. Nagyon szívmelengető, annyira jó hogy Vagytok Nekünk! El sem hiszitek, mennyit jelent, mert a lelketekben lévő ártatlan jóság természetes számotokra, én többször tapasztaltam már olyan eseteket is amikor a közvetlen környezetemben tudták miért harcolok, mégis a kupakot a szemétben találtam. Ez persze nem bűn, csak elgondolkodtató. Pedig egy kupak még talán fillérekben sem mérhető, mégis más volt a jelentése, nem az anyagi forrás.  Mindig újra konstatálom mennyire sokfélék vagyunk mi emberek. Már régen megtanultam nem kérek számon, hisz én nem vagyok rá hivatott, de nem is felejtek.Lelkem becsület tábláján az élet húzza be a rublikákat. És mit kezdek vele? Örülök, mint most, hogy tudom még mindig gondoltok ránk, és csendben tudomásul veszek dolgokat, ha az élet olyan személlyel hoz össze, akiért nem érdemes szót ejteni. De térjünk rá Dórikára! Nagyon jól van, nagy örömmel ment hétfőn iskolába, és boldog voltam amikor láttam, milyen örömmel fogadja a közösség ahol az élete nem kis szakaszát éli. Már elkezdtünk íntenzíven gyakorolni, muszáj most utat mutatnunk a vadonatúj őssejtecskéknek. Tegnap feltűnően szivesen gyakorolt, bőven van mit behoznunk, hisz alig vettük elő a tankönyvet, nagyon elnézőek voltunk vele Kínába, hisz annyit szenvedett, szegény ártatlan gyerekem, azt sem érti miért kell elszenvednie dolgokat, és én az anyja miért harcolok érte. Nagyon jól el van az Ő kis világában, de sajnos Nekem ez kevés, ez a világ még általam mozgatott, és mindent elszeretnék érni, amit lehet addigra, mire ez a rugó korrodálódik. Bízom benne, hogy megértitek, nem tehetek mást, erre ítéltettem. Bármennyi az a csoda mely számára megadatik, a végtelen lehetőséget hozhatja el számunkra. Sokszor nem látszik, az amit mi élhetőbb életnek nevezünk, aki csak időnként látja Dórit, és jó periódusában, nem biztos hogy érti, miért harcolok. Az élhetőbb életet  elég szűkmarkuan mérik, és nem tudjuk ma még, a mostani alkalom milyen eredményt tartogat számunkra. De mindenképp meg kellett lépnem, mert saját magammal szemben tartozom legfőképp elszámolással, ha az én lelkemben űr van, vagy úgy érzem nem élek egy lehetőséggel mely a gyermekem számára minőségibb életet eredményezhet, akkor nem tudok a tükörbe nézni, és nem tudom a hétköznapjaimat egészségesen élni. Egyébkén most nagyon jól érzem magam, újra képes lehettem arra, amire önmagamtól nem lennék. És ezt Nektek is köszönhetem!!! Puszilunk mindenkit! Drukkoljatok hogy a vadonatúj őssejtecskéink minnél hasznosabban és minnél nagyobb számban tudjanak beépülni Dórika kicsi agyacskájának arra a területére, melyet tönkretettek!