Eljött a bucsú ideje!

2008 október 28. | Szerző: Gombainé Marika |

 Sziasztok!

 Érdekes módon érkezünk, hisz itteni idő szerint hajnali 2 20-kor
szállunk fel, és otthoni idő szerint fél hatkor reggel érkezünk. DE!
Közben eltelik 10 óra. Hogyan is? 7 óra idő eltolódás miatt. Mikor itt 2.20 lesz, akkor otthon 16.20.- és így már talán
érthetőbb, miként alakul hogy látszatra pár óra alatt hazarepít a
Hainan légitársaság. Vissza térve az eseményekre. Dórika tegnap gyorsan
és sikeresen túl esett az utolsó beültetésen, már nagyon rutinos, már Ő
sürgeti a személyzetet, hogy mikor szúrnak már? Várakozunk minden
alkalommal, és nagyon nehezen bírja viselkedésileg a 1-1,5 órás
tétlenséget. Tegnap is sikerült elsőre vénát találni nála, és ennek
örömére, egy pillanat nyugta nem volt, minden porcikája izgett-mozgott kivéve a jobb
kezét amelyikben a tű benne volt. Azzal kezdtük a kórházi
tartozkodásunkat, hogy beszélgettünk a főorvos bácsival, arról hogy mi
várható, és a továbbiakról, hogy mit tart szükségesnek. Közben Dóri
nagyon elemében volt, és miután a papírból kicsomagolta a cukorkát,
etette vele a Főorvos Úrat, aki teljesen el volt ragadtatval tőle. Oda
-vissza villogtak a vakuk, a főnővérke mindenáron megakarta örökíteni a
hatalmas vörös loboncos Dórit. Dóri grimaszolt. Néha már nagyon unja a
körülötte lévő felhajtást. A Dr Úr szerint még 1-2 beavatkozásra
szüksége van a kislánynak, mikor hüledeztem, és megtudta, hogy Dóri a
8. gyerek, azt mondta, megpróbálunk csökkenteni a következő áron. Hát
ez nagyon klassz, de fogalmam sincs hogy lesz tovább, és abban sem vagyok biztos hogy képes vagyok a pénz utáni szélmalom harcot újra kezdeni. Embert
próbáló dolgok ezek, amelyek kisérő elemeiről keveset tudtok, és úgye
ha már az ember rajta van az ügyön, akkor nagyon nagy szüksége lenne
lelki támogatásra, de a sok sikertelen megkeresés az ellenkezőjét
váltja ki az amúgy is megbélyegzett lelkemre. Egyszerűen nem érzem
etikusnak azt, hogy egy tönkretett életet, az ország aprajának és
hétköznapi nagyjának kéne rendbe hozni. A Dr aki mindezt tette, pedig
boldogan él és neveli a saját azóta született gyerekeit. Beteg ez a mi
országunk, több sebből vérzik. A kedves dr bácsi biztosan nagyobb
körültekintésel volt a saját csemetéire. Holnap ilyenkor már biztosan
Lábatlanra érkezünk, ahol vár a család, és kezdődnek a hétköznapok,
mely új kihívást tartogat a számomra, de erről majd bővebben később. A
viszontlátás reményében búcsúzom, köszönünk mindent, amit értünk
tettetek, az, hogy itt voltatok, és azt is de nagyon, hogy Vagytok
Nekünk!!!! Sziasztok!!!!  Holnap már nem a Pekingi Parlament előtt múlt
héten  lobogó magyar zászlónak örülünk, már teljes egésszében megérint a magyarság!